Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) járványügyi osztályának közlése szerint az influenza figyelőszolgálatban részt vevő orvosoktól beérkezett jelentések alapján megállapítható, hogy december 10-e és 16-a között Magyarország lakosságának kevesebb mint 1 százaléka, mintegy 7000 beteg fordult orvoshoz influenzás panaszok miatt.
Az előző héthez viszonyítva országosan mintegy 20 százalékkal nőtt az influenzaszerű megbetegedés miatt háziorvosnál jelentkezők száma – olvasható az OEK tájékoztatójában.
Mint írják, az átlagostól erőteljesebb növekedés figyelhető meg Budapesten: másfélszer több influenzaszerű megbetegedést regisztráltak, mint az előző héten.
Összességében azonban a járványügyi helyzet a vártnak megfelelő, az influenzaszerű megbetegedések előfordulási gyakorisága nem haladja meg a korábbi évek azonos időszakára jellemző értéket – áll a közleményben.
A betegek kormegoszlása nem változott lényegesen az előző héthez képest, az összes megbetegedés 40,6 százaléka a 15-34 éves fiatal felnőttek között fordult elő. A betegek 23,6 százaléka gyermek, 26,4 százaléka középkorú, 9,4 százaléka 60 éven felüli volt.
