Csobánka Szentendre vonzáskörzetében, igazi elit környéken fekvő vadregényes település, az iskolából látszik a vidék nevezetességének számító, rideg vonalú Oszoly-csúcs, mint valami zöld borostás, irdatlan kőarc. A házak többnyire jó karban vannak, a porták módosak, de a település széle felé, a Dera-patak mentén máig sok a szegény, többnyire roma származású család.
A tanodát Bakó Boglárka vezeti, 38 gyerek jár ide a településről. Kis csoportokba osztva, vagy akár személyesen, négyszemközt foglalkoznak velük pedagógusok, gyógypedagógusok és önkéntesek.
Apa elmegy, és viszi magával az internetet
– A második hullám idején – mondja a vezető – tombolt a járvány, sokan meghaltak, temetés ért temetést. A romák többnyire nagy családokban és kis terekben élnek, elkerülhetetlen a gyakori érintkezés, és persze a fertőzés is az volt. Az egész légkört leuralta a félelem meg a gyász, és tele voltak az emberek feszültséggel, a gyerekek is. Sok segítséget jelentettek a foglalkozásainkon az olyan szemléltető eszközök, mint az érzelemkártyák. Nem mindenki beszél szívesen arról, mit érez belül, nem is mindenki tudja megfogalmazni; a gyerekek könnyebben felmutatják a szomorú kártyát, a vidám kártyát, a fáradt kártyát vagy a csalódott kártyát, és akkor elkezdhetünk beszélgetni arról, ami foglalkoztatja őket.
A tanodai foglalkozásokon nem adódnak magatartási problémák?
– Nem jellemző, igyekszünk abban az egy-másfél órában lekötni őket. Előfordul helytelen viselkedés, ám ilyenkor sohasem büntetünk. Megbeszéljük, mi és miért történt, hogyan kellett volna, és hogyan legyen ezentúl. A gyerekek tudnak szabálykövetők lenni, ha úgy érzik, hogy a szabályok meghozatalában részt vehetnek ők is.
„Mindig megtervezzük, hogy melyik gyereknél meddig akarunk eljutni egy-egy foglalkozás alkalmával, de ha azt látjuk, hogy fáradtak, rosszkedvűek, akkor inkább azzal foglalkozunk elsősorban, hogy a helyzetet mi váltotta ki, és miként tudnak továbblépni” – teszi hozzá Makrai Kata gyógypedagógus.
A tanoda a teljes vesztegzár idején online foglalkozásokat tartott, de az nem az igazi, hiszen itt nagyon fontos a személyesség. Bakó Boglárka színes kartondobozt hoz elő – a dobozban hurkapálcára applikált, különféle színű és méretű gombócok vannak egy nagy, sárga, központi gombóc körül. „Játékos feladatok segítségével memorizáltuk a bolygók neveit meg a tulajdonságaikat, aztán együtt megépítettük az egész naprendszert.”
Máriának négy gyermeke van. A legidősebb már húszéves fiú, a nagylány tizenhét éves és cukrásznak tanul, érettségizni fog. A két kisebb tíz- és kilencéves, a tanodába is járnak.
„Botinak az értő olvasás ment nehezen az iskolában, itt sikerült utolérnie magát” – mondja. ؘ– „Mindig lelkendezve jönnek haza. De az online oktatás nagyon nehéz volt. Háztartásbeli vagyok, a férjem dolgozik, négy-öt órákat foglalkoztam naponta azzal, hogy le ne maradjanak. Mit csinál az a család, ahol mindenki dolgozni van? Mert hiába, hogy megkapták a feladatokat, de értelmezni meg megoldani nekünk kellett.
Hallottam, mikor megkérdezte egyik szomszéd gyerek a másiktól: a te anyukád hányast kapott? Hármast, mondta. Az enyém csak kettest, válaszolt csalódottan a másik.
„Olyan gyerekünk is volt, ahol az apuka elment otthonról reggel, és vitte magával a mobiltelefont és vele az internet-hozzáférést” – mondja Bakó Boglárka.
Nemhogy számítógép, de áram sincs
A tanodák komplex szociális szolgáltatást nyújtó gyermekvédelmi intézmények, kiegészítik az iskolák és az önkormányzat munkáját – mondja Fejes József Balázs, a Tanoda Platform tanodahálózatot koordináló Motiváció Egyesület egyik vezetője. Hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű, illetve gyermekvédelmi kedvezményben részesülő családok gyermekeivel foglalkoznak elsősorban. Komoly problémát jelent viszont, hogy csak egy bizonyos jövedelemszint alatt jogosultak a családok a szolgáltatásra. Steigler Anettet, a szegedi Motiváció Tanoda vezetőjét is megkerestük, aki egy konkrét esetet említett: a közmunkából élő anyuka jövedelme 40 forinttal magasabbra jött ki a kvótánál, így a gyerek már nem tartozhatott a hátrányos helyzetűek, vagyis a jogosultak közé. A tanodák megpróbálják az ilyen gyermekeket is ellátni, ugyanakkor ez a finanszírozásukat kedvezőtlenül érintheti, és a kapacitásuk is véges.
Az egyesület több mint negyven tanodával vette fel a kapcsolatot az első, 2020-as iskolabezárások idején. Azt a visszajelzést kapták, hogy sok családban nincs számítógép vagy internet; az is előfordul, hogy áram sincs. Az iskolabezárás idején gyakran hiába segített a tanoda abban, hogy számítógéphez jusson a család, mert további problémákba ütköztek: például, hogy nem tudták bekapcsolni a gépet a szülők sem, vagy nem tudták letölteni és használni a kapcsolatfelvételhez szükséges alkalmazásokat.
Steigler Anett olyan családokat említ, ahol két gyermek is idén érettségizett volna, de az online oktatás során elvesztették a fonalat, olyannyira, hogy lemondtak a középiskola befejezéséről és elmentek dolgozni. Olyan családokról is tudnak, ahol a távoktatás idején nyolcadikos gyerekek álltak be dolgozni, mert kellett otthon a bevétel.
„Az online jó volt, kényelmes volt”
Csobánkán a helyiek elmondása szerint a hatvanas évektől kezdték felszámolni a cigánytelepet, pontosabban létrehoztak egy alacsony komfortfokozatú negyedet önkormányzati lakásokkal. A roma nemzetiségű lakosság nagyobbik része máig azon a területen él. Persze, akinek sikerült kiemelkedni a telepi sorból, az beljebb hurcolkodott a település szíve felé, ahol az iskola, a rendelő, a hivatal és a Coop található.
A Plandics teret, ami az egykori romatelep középpontja, a lecsúszottság szinonimájaként emlegetik. Egy kerékpáros ember úgy mutatja meg az irányt, hogy közben azt javasolja, inkább ne is menjünk oda. „Úgysem állnak szóba magukkal.”
Tiritarka a környék, ráült a nyár a térre, nem mozdul a levegő. Biztos behúzódtak a helyiek: hallózva, jónapotozva járkálunk. Egy asszony kijön, ő nem nyilatkozik, mondja, pedig sok gyerek lakik itt, csak iskolában vannak most már, hogy vége a járványnak. Nagyon várják a végét, lehet majd tapicskolni a patakban, meg csavarogni.
Nem szeretnek iskolába járni?
– Nem tudom, az enyimek már nagyok, dolgoznak. Arra nem jutott, hogy kitaníttassuk őket, örülünk, ha megélünk valahogy. Arra menjenek. Vagy arra. Vagy arra.
Körbe mutat. Olyan csend van a Petőfi utcán, hogy belehallatszik a közeli Dera-patak locsogása. Középkorú asszony áll kíváncsian a kapuban, száradó ruhák között. Bemutatkozunk, Szabinának hívják.
– Először feladatlapokat hoztak, töltsük ki, utána visszavittük, de mondtuk, hogy ez így nem jó. Na, gyere ide, csillagom – mondja, és felkapja a kisgyereket. – Utána már online feladatlapok voltak, csak azt nem mindig sikerült visszaküldeni. Vagy nem engedte a rendszer, nem tudom. Nálunk az Alex a tanodával tanult, itthon a Krétán keresztül tudtunk boldogulni. Én is megtanultam.
Szereti Alex a tanodát?
– Imádja. Szereti a Bogiékat is. Még én is el szoktam kísérni. Sőt, volt olyan programjuk, amire jártam, de aztán elmaradtam, mert vagy túl későn volt, vagy túl korán, nem tudtam hová tenni Alexet meg a kicsit. Most rosszabb lett, hogy az iskolába be kellett járni, a jegyei is romlottak. Az online jó volt, kényelmes volt, szerintem a többi szülőnek is, kivéve, ahol sok a gyerek. Nálunk a nagyfiú telefonon tudott tanulni, Alex meg a laptopon. Nem kellett korán reggel keltegetni. Nyolckor beléptünk, ott ültem én is mellette az órán, és amikor szünet volt, evett-ivott.
Nem hiányoztak neki az osztálytársai?
– Hát, hiányoztak, de vannak szomszéd gyerekek, akikkel játszhatott.
Szabina elmondja még: hárman vannak a gyerekek, van egy tizennyolc éves nagyfiú is, Szentendrén a Petzeltben tanul. (Petzelt József Technikum és Szakképző Iskola.) Szakács lesz a szakmája, ha végez.
Nem rosszaságból kiabál, csak azért, hogy észrevegyék
Pár perc séta a tanodától az iskola, a felújított épület homlokzatán fekete zászló.
– Szolfézs- és fuvolatanár volt, csobánkai lakos, nagyon szerették a gyerekek is. Sajnos, a covid áldozata lett – feleli a kérdésemre Millei Ilona, az iskola vezetője. Bent, az aulában tudunk leülni. A csobánkai tanintézmény története sajátságos: 2016-ban egy tanévre be is zárt, elég viharos körülmények közt.
A történteket eltérően értelmezik a faluban. Amikor kérdezősködtünk, a helyiek között akadt olyan, aki szerint „leuralták az egészet a cigányok, a magyarokat úgy kellett kimenekíteni”; de általában az az interpretáció, hogy meglehetősen alulfinanszírozott lett az iskola, és a szociális, valamint ebből fakadó kulturális különbségeket a korábbi vezetésnek nem sikerült kiegyenlíteni. Ráadásul a problémásabb viselkedésű gyerekeket nem igazán tudták kordában tartani, így azok a szülők, akik tehették – jellemzően fehérek és középosztálybeliek – elvitték Szentendrére és Pomázra a gyerekeiket.
De az elmúlt években alapos renováláson esett át az intézmény, az integrációt segítő pedagógiai program alkalmazkodott a helyzethez, és javulás kezdődött. Most fele-fele arányban járnak ide roma és nem roma gyerekek, roma pedagógus is dolgozik az iskolában.
Csöngetéskor harsogva tódul a gyereknép a folyosóra, alig halljuk a szavunkat a zsivajban; vakációs már a hangulat. Végigjárjuk a termeket, tökéletes a felszerelés, tiszták a falak. Nézem az Oszoly-csúcsot az egyik tanterem ablakából. „Ha csak módunk van, elvisszük a gyerekeket kirándulni, az iskolától pár perc a Pilis” – mondja az igazgató.
Jár az iskolába olyan gyermek, akiknél otthon nincsenek bekötve a közművek, a háromgyerekes anyuka ivókútról, marmonkannákban cipeli haza a vizet. S a szegénység többféleképp lehet hatással a viselkedésre is. Van, akit fésülködésre vagy tisztálkodásra kell tanítani, van, akit a vécékefe használatára.
„Némelyik fehér szülő nem érti, hogy a cigány gyerekek miért hangoskodnak. Ilyenkor elmagyarázzuk: sok esetben azért, mert otthon össze van zsúfolva a család egy kis térben, és többen beszélnek egyszerre; a kisgyerek korán megtanulja, hogy fel kell emelnie a hangját, ha azt szeretné, hogy észrevegyék. És van, ahol az a minta, hogy a férfi akár fizikailag is megvédi a családot, ezért a gyerekek egy része láthatott már felnőtteket is verekedni, és meg kell értetnünk vele, hogy ezt a mintát követni nem helyes, és nem is megengedett. Amennyire a lehetőségeink terjednek, edukálnunk kell a szülőket is. Az iskola az integráció igazi terepe, és kisgyerekkorban lehet elkezdeni, nézzen oda” – mutat az udvaron a gyerekek közé az igazgatónő, egy barna bőrű és egy szőke, kékszemű kisfiúra, akik önfeledten játszanak egymással.
A tanévzárás sem zökkenőmentes, igyekeznek egyedi elbírálást alkalmazni a gyerekek esetén, de a tantervi követelményeken nyilván nem tudnak változtatni.
Az iskola vezetője szerint lesznek esetek, amikor osztályismétlés lesz a megoldás, ez osztályonként átlagosan három gyereket érint. (Cikkünk megjelenése után a tanoda, az iskola és az önkormányzat közös közleményében azt tudatta: végül az egész iskolában összesen három tanulónak kell javítóvizsgát tennie, ami nem feltétlen jelent osztályismétlést – A szerk.) Megpróbálják elfogadtatni a gyerekekkel és a szülőkkel, hogy ez most nem bukás vagy kudarc, hanem lehetőség arra, hogy újra nekifussanak. Felelőtlenség volna hézagos tudással továbbengedni őket, a következő évfolyam kihívásaival még nehezebben tudnának megbirkózni.
Ami a szülői ambíciókat illeti, ritkaságszámba megy, hogy egy-egy itteni diák középiskolában folytathatná a tanulmányait. Legtöbb esetben azt szeretnék a szülők, ha a gyerek valami jól kereső szakmát tanulna később.
És ennek alapozását az iskola jelenleg meg is tudja adni?
– Minden erőnkkel törekszünk rá – mondja az iskola vezetője.