Többszörösen minősülő emberölés, magánlaksértés és rongálás miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség azzal a 33 éves férfival és 29 éves párjával szemben, akik egészen brutális módon kivégezték a férfi nagyapját, hogy megszerezzék a lottónyereményéét.
Jogg Zsolt, a Borsod Megyei Főügyészség helyettes szóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy az idős férfi unokája először megtagadta a vallomást, aztán azt állította, hogy a gyógyszeres befolyásolása miatt történhetett az esemény, amit részben ismert csak el.
A női vádlott először beismerő vallomást tett, ami terhelő volt az unokára nézve. Később viszont már azt állította, hogy ó is gyógyszer hatása alatt volt, és az élettársa kényszerítette erre a cselekményre
– mondta az ügyész, hozzátéve, hogy az ügyészség életfogytiglant kért a letartóztatásban lévő pár mindkét tagjára azzal, hogy zárják ki a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.
A pár Sajószentpéteren a férfi édesanyjának a lakásában lakott, azonban állandó anyagi nehézségeik voltak. Alkalmi munkákból éltek, gyakran a férfi anyja adott nekik pénzt arra, hogy megéljenek.Tudomásuk volt arról, hogy a férfi 83 éves nagyapja szintén Sajószentpéteren egyedül él, magas nyugdíjat kap, takarékos és korábban egymillió forintot nyert a lottón, amelyet otthon tart.
Az élettársak türelmetlenek voltak, és mivel mindenképpen hozzá akartak jutni a pénzhez, ezért néhány nap múlva, a késő délutáni órákban a a papa ingatlanának közelében elrejtettek egy feszítő vasat. Éjszaka jöttek vissza, amikorra mindketten különböző nyugtatószereket fogyasztottak. A helyszínre magukkal vittek kalapácsot, lemezvágó ollót, csípőfogót, valamint gumikesztyűt és lábzsákot, továbbá a férfinél volt egy húsz centis konyhakés.
A férfi bemászott a portára, csengetett az ajtón, követte őt a nő is, aztán betörték az egyik hátsó ablakot, és azt kifeszítve bejutottak az épületbe. Kutatni kezdtek, de nem találtak pénzt. Eközben a nagypapa a hálószobában aludt, és nem ébredt fel a zajokra.
Tovább kutattak a lakásban, de az elrejtett 1 millió 390 ezer forintot nem találták meg annak ellenére sem, hogy a férfi még vissza is ment, és végül csak háromezret , valamint karórát és aranygyűrűt vitt el. A férfi a bántalmazás következtében a helyszínen meghalt. Az ügyészség tényleges életfogytiglant kértek a kegyetlen sajószentpéteri párra.