Az újság szerint február utolsó éjszakáján, fél tizenkettő után néhány perccel előbb erős, egyesek szerint kettős villanás volt észlelhető körülbelül a Szepes-gömöri-karszt vonulata fölött, majd igen erős hangot hallottak a környéken élők. Rozsnyón állítólag erős szag is kísérte a jelenséget.
A rendőrségnek semmilyen rendkívüli eseményről nem volt tudomása. Néhányan attól is tartottak, hogy valamelyik környékbeli nagyüzemben történt robbanás, de ez a feltételezés sem igazolódott be.
A meteorológiai intézet besztercebányai kirendeltségén sem tudtak semmilyen rendkívüli időjárási jelenségről, azt viszont elképzelhetőnek tartották, hogy egy erős, lokális vihar volt a körzetben. Nem igazolódott be az a feltételezés sem, hogy sugárhajtású repülőgép hangrobbanása okozta volna a jelenséget. A védelmi minisztérium szóvivője szerint a fény- és hangjelenség nem függ össze semmilyen katonai tevékenységgel.
A rejtélyes robbanást, amit több tízezer ember észlelt, a legnagyobb valószínűség szerint egy, a Föld légkörében felrobbant és a súrlódás miatt elégett, a szokásosnál nagyobb méretű meteorit vagy esetleg űrhulladék okozhatta. Ezt az eseményt hívják a csillagászok bolid jelenségnek. Az űrből érkező test a légkörrel érintkezve felhevül, majd darabjaira hullik, a jelenséget erős fény- és hanghatás kíséri.
A jelenséget Észak-Magyarország egyes részein is észlelték. A magyar katasztrófavédelmi szakemberek szerint meteorit jelenséget láthattak a térségben élők.
Rétközi Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az MTI-nek hétfőn azt mondta: Kassától Záhonyig több településen is láthatták az ismétlődő fény- és hangjelenségeket, de elsősorban Ózd, Kazincbarcika, Miskolc, Putnok, valamint Encs térségéből érkezett bejelentés a történtekről.
Az ügyet a katasztrófavédelem szakemberei vizsgálják – közölte Rétközi Ferenc, hozzátéve, hogy az információk alapján – amelyet szlovákiai kollégáiktól kaptak – meteorit jelenséget láthattak a térségben élők.
Az MTI-nek nyilatkozó egyik szemtanú elmondása szerint a fényjelenség szinte bevilágította a szobát, miközben ő tévézett, majd durranásszerű hang hallatszott. Mivel nem tudott magyarázatot találni a történtekre, kiment a lakásból, ekkor vette észre az égbolton a világító fehér színű fényt, amelynek alakja csóvaszerű volt. A durranásos hangot még egyszer lehetett hallani, de az sokkal gyengébb, halkabb volt, mint az előző – tette hozzá.
Csillagászati meghatározás szerint meteornak azokat a jelenségeket nevezik, amelyek akkor játszódnak le, amikor egy test kozmikus sebességgel behatol a Föld légterébe. Ilyennek tekinthetők azok az interplanetáris térben keringő kisebb tömegű testek, porszemek is, amelyek közül a meteorjelenséget előidézők kikerülnek. A meteorok többsége 0,1-10 milliméteres, de ennél kisebbek, és lényegesen nagyobbak is szép számmal előfordulnak. Az 1 milliméter átmérőjű meteor már igen fényes jelenséget idéz elő a légkörbe való behatolásakor.
A nagy sebességgel közeledő meteorok légkörbe lépésekor, a levegőmolekulákkal való ütközések során, az átalakuló mozgási energiának csupán 1 százaléka gerjeszti és ionizálja a felső légkör molekuláit, amelynek hatására a fényjelenség fellép. A meteoritok a meteorok földre hullott darabjai. A meteoritok révén naponta mintegy tízezer tonna anyag hullik a Föld felszínére, ami egyenletesen elosztva négyzetkilométerenként évi egy-két kilogrammnyi anyagot jelent.
Az Index információi szerint többen is nagy robbanást észleltek, az egyik szemtanú szerint „a tárgy becsapódott, ugyanis fél 12 körül hatalmas robbanást lehetett hallani Aggteleken és környékén, kb. 8 másodperccel a fényjelenség után. Az ablakok is megremegtek, a poharak összekoccantak.”
Egyes szlovák lapinformációk szerint Beretke határában csapódott be a rejtélyes objektum, azonban a falu polgármestere nem tud róla, hogy lett volna becsapódás.
Szakemberek elmondták, nem is biztos, hogy volt becsapódás, előfordulhat, hogy a test még a levegőben teljesen megsemmisült. Cseh és szlovák műszerek észlelték a tűzgömböt, a kutatók azt ígérték, hogy hamarosan nyilvánosságra hozzák a radarfelvételeket, az adatok elemzése után.
Vannak természetesen olyan vélemények is, hogy a jelenség semmiképpen nem lehetett meteor, mert a lángcsóva színe fehér volt, illetve sokan ütemesnek hallották a hangját, így többen máris ufo-jelenségről beszélnek.