Sport

Hiába a vívók tiltakozása, Mohamed megy az olimpiára

TOSHIFUMI KITAMURA / AFP
TOSHIFUMI KITAMURA / AFP

Ugyan a magyar női tőrválogatott négy tagja nyílt levélben tiltakozott az ellen, hogy a 45 éves Mohamed Aida bekerült az idén nyárra halasztott tokiói olimpiára készülő csapatba, a szövetség (MVSZ) pénteki rendkívüli elnökségi ülésén úgy döntött, hogy nem változtat a válogatott személyi összetételén.

Kapcsolódó
Nyílt levélben tiltakoznak a csapattagok, amiért Mohamed Aida bekerült az olimpiai válogatottba
A sportoló a hetedik olimpiájára készülne, de a társak szerint újra kellene tárgyalni a döntést.

Az ülésen formai okok miatt meg kellett ismételni az olimpiai vívóválogatott összeállításáról szóló szavazást, emellett határidőre ki kellett jelölni a tokiói játékokon részt vevő teljes magyar vívóküldöttséget. Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány megismételte keddi előterjesztését, amelyet ezúttal valamennyi fegyvernemben elfogadott az elnökség, írta az MTI.

Az is eldőlt, hogy Udvarhelyi helyett Boczkó Gábor sportigazgató látja majd el a szövetségi kapitányi teendőket, előbbi ugyanis orvosi utasításra nem utazhat el Tokióba.

Az olimpiai válogatott összeállítása

Női tőr: Kreiss Fanni, Kondricz Kata, Pásztor Flóra (egyéni és csapat), Mohamed Aida (csapat), tartalék: Lupkovics Dóra
Női kard: Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta (egyéni és csapat), Battai Sugár (csapat), tartalék: Szűcs Luca
Férfi kard: Szilágyi Áron, Szatmári András, Decsi Tamás (egyéni és csapat), Gémesi Csanád (csapat), tartalék: Iliász Nikolász
Férfi párbajtőr: Siklósi Gergely

Ajánlott videó

Olvasói sztorik