Belföld

Tűz volt a bázakerettyei pszichiátriai otthonban, 123 embernek kellett elhagynia az épületet

Kósi Zsolt / Zala MKI
Kósi Zsolt / Zala MKI

Ketten megsérültek, több mint 120 embernek pedig el kellett hagynia az épületet péntekre virradó éjjel Bázakerettyén, miután kigyulladt egy egészségügyi intézmény egyik szobája – közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

Kósi Zsolt / Zala MKI

A letenyei, a lenti, a nagykanizsai, a zalaegerszegi és a zalakarosi hivatásos, valamint a letenyei önkéntes tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett eloltották a tüzet. A lángok által érintett épületrészben 123 ember volt. Az egységek kikísérték őket, majd átvizsgálták az épületet, de további tűzre, füstre utaló jelet, illetve személyt nem találtak.

Kósi Zsolt / Zala MKI

Kósi Zsolt, a szervezet szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta, hogy két ember sérült meg, a hajnalban egykor kigyulladt szoba pedig teljesen kiégett. A távirati iroda helyszíni információi szerint feltételezhető, hogy a tűz gyújtogatás miatt keletkezett, a körülményeket azonban még vizsgálják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik