Belföld

Blikk: Boldog István Bécsbe sietett luxusöltönyöket venni, miután megkapta a 20 milliós kenőpénzt

MTI/Kovács Tamás
MTI/Kovács Tamás

Újabb részleteket közöl nyomozati forrásokra hivatkozva a Blikk arról a megfigyelésről, amelynek során a nyomozók egy 20 millió forintnyi kenőpénz útját követték, és amely Boldog Istvánnál kötött ki. A fideszes képviselő ellen tavaly emeltek vádat hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt.

Az esetre 2019-ben került sor, amikor M. Róbert uniós projektek elintézése miatt 20 millió forintot küldött Boldognak „hálából”.  M. a pénzt nejlonszatyorban adta át egy közvetítőnek a budapesti Király utcában, futár ezután K. Péternek adta át a milliókat, aki Boldog István elé vitte az összeget a Graphisoft Park egyik irodájába.

K. Péter kihallgatásán azt mondta: „Nem hangzott el konkrétan, hogy a nettó összegre vetített tíz százalék kinek jár, azonban Fehér Petra és az én számomra teljesen egyértelmű volt, hogy kettőnknek és Boldog Istvánnak.”

A Blikk még azt is írja, hogy K. Péter a kihallgatásán azt is elmondta, ő, Fehér Petra és Boldog István egy irodában harmadolták el a pénzfutártól átvett 20 milliót, majd a beszélgetésekben „Barbi” álnéven emlegetett Fehér egy mosolygós smile-t küldött internetes üzenetben M. Róbertnek, jelezve a vállalkozónak, hogy megtörtént a kifizetés. Az egyik lehallgatott telefonbeszélgetésből, ami Fehér Petra és K. Péter között zajlott, az derült ki: még az is szóba került, hogy a pénzt egyenesen Boldog Istvánhoz viszik a Parlamentbe vagy a Képviselői Irodaházba, ám erről végül letettek.

A Blikk információi szerint Boldog örömében egyenesen Ausztriába szaladt bizalmasával méregdrága Hugo Boss-öltönyöket vásárolni a 20 millió forintos kenőpénzből.

Boldog Istvánról és ügyéről itt írtunk bővebben:

Kapcsolódó
A szegény bakter, akinek Orbán lett az istene – Boldog István tündöklése és útja a vádlottak padjáig
A kétpói vasutasból egy egész térség ura lett. Kicsoda Boldog István? Hogyan jutott előre a Fideszben, és miért fordultak el tőle a falujában, amit húsz évig vezetett? Portré.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik