Nagyvilág

Nőket és gyerekeket mészároltak le iszlamisták Kongóban

AFP
AFP

Legalább huszonkét civilt mészároltak le késekkel és machetékkel felfegyverzett iszlamisták a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén – közölték helyi tisztségviselők szerdán.

A vérengzés szerdára virradóra történt a Beni városa mellett található falvakban, három héttel azt követően történt, hogy a kormány statáriumot rendelt el az Ugandával határos Ituri és Észak-Kivu tartományokban dúló erőszak megfékezésére. A tájékoztatás szerint egy négy hónapos csecsemőt élve találtak meg az egyik áldozat hátán.

Jean-Paul Katembo, Bulongo község vezetője szerint eddig 22 halottról tudnak, köztük nők és gyermekek is vannak. Mint mondta, számos falusit a támadók elhurcoltak. A tisztségviselő a történtekért az ország keleti felében aktív Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) nevű ugandai lázadószervezetet tette felelőssé.

A kormányzat 2019 novemberében műveletet indított az ADF ellen. A lázadók civilek ellen irányuló, brutális megtorló támadásokkal reagáltak, és azóta több mint 1200 civilt öltek meg Beni térségében egy biztonsági kérdésekkel foglalkozó helyi agytröszt szerint.

Május 17-én Uganda közölte, hogy kész hírszerzési információkat megosztani a kongói vezetéssel, és egyeztetni a lázadók elleni műveleteket, de nem fog saját csapatokat küldeni a szomszédos ország területére.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik