A Bajnokok csapatának tagja, Szabó Franciska március közepén kényszerült feladni az Exatlon versenyét, miután az egyik futam során megsérült.
A sportolót azóta megműtötték, de további egészségügyi problémái vannak, ezért kiutazott Mexikóba, hogy magára tudjon koncentrálni és leadja a felszedett kilókat. Szabó Franciska innen jelentkezett be, videójában pedig többek között arról is beszélt, hogy szerinte nagy esélye lett volna a végjátékra.
Úgy gondolom, hogy ha nincs ez a sérülés, esélyes lettem volna a döntőre. Már amikor bekerültem a játékba, úgy éreztem, hogy nekem nem feltétlen a verseny fog nagy kihívást jelenteni, hanem tudtam, hogy csak a sérülés, ami engem ebben megakadályozhat. Ahogy bebizonyosodott, ez a játék mentálisan nagyon megerőltető és aki ezt nem bírja fejben, annak nincsen hosszú távon helye a játékban
– mondta Szabó Franciska.