Sport

Milák káprázatos úszással, Eb-csúccsal nyert újabb aranyérmet

Tobias SCHWARZ / AFP
Tobias SCHWARZ / AFP
100 pillangón is látszott, hogy nincs ellenfele. Két magyar bronzérem is jutott az utolsó napra, Verrasztó Dávid viszont lemaradt a dobogóról 400 vegyesen, pedig 2010 óta mindig az első háromban végzett ebben a számban.

Milák Kristóf nyerte a 100 méteres pillangóúszást a budapesti vizes Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján.

A 21 éves magyar úszó Európa-bajnoki csúcsot jelentő 50.18-cal győzött.

Milák már a szombati selejtezőben beállította a korábbi Eb-csúcsot, majd az esti elődöntőben tovább javította a rekordot, elképzelhetetlen volt, hogy ne ő nyerjen. A vasárnap esti döntőben 50 méter után is már az élen állt, majd a fordulót követően olyan hajrába kezdett, amiből látszott, hogy kiemelkedik ebből a mezőnyből és végül elég meggyőzően nyert. Milák az M4-nek később azt mondta, elégedett, és már csak egy embert kell elkapnia – ezzel a világrekorder Caeleb Dresselre gondolt, az amerikai 49.50-nel a szám királya egyelőre.

A falak most a barátaim voltak, illetve én voltam annyira felkészült, hogy ne tudjanak megszívatni. Összességében elégedett vagyok, ugyanis előzetesen 50.2 körüli időre saccoltam magam. Most már csak egy ember van előttem

– nyilatkozta az M4 Sportnak Milák.

Milák ezzel duplázott a Duna Arénában, hiszen 200 méter pillangón a szám világcsúcstartójaként és világbajnokaként sem volt ellenfele, ott minden idők második legjobb idejével nyert.

Kapcsolódó
Hosszú Katinka 2010 óta először nem nyerte meg a 200 vegyest az Eb-n
Sorozatban öt arany után ezúttal a 3. lett egyik kedvenc távján a háromszoros olimpiai bajnok klasszis.

Az 50 méter pillangón aranyérmes Szabó Szebasztián féltávnál még a második volt, de a végére kicsit elfogyott, így végül a nyolcadik lett (51.86).

Tobias SCHWARZ / AFP Burián Katalin.

Burián Katalin bronzérmes lett 200 méter háton.

A 26 éves versenyző – aki 2018-ban Glasgow-ban is harmadik volt – 2:07.87 perces idővel csapott célba, a szám másik magyarja, Szabó-Feltóthy Eszter 2:10.19-cel a hetedik lett. Az aranyérmet az olasz Margherita Panziera nyerte.

„Nagyon fáradt vagyok, nem is tudom, hogy csináltam ezt az úszást. Utolsó nap mindig nagyon nehéz a fő számodat úszni, hiszen a csapat nagy része ilyenkor már otthon van. Ráadásul két éve nem volt hasonló világverseny, így nem gondoltam volna, hogy ilyen időt fogok menni,

de Budapesten akkor is dobogóra akartam állni, ha belepusztulok

– nyilatkozta az M4 Sportnak könnyeivel küszködve Burián.

Kisbenedek Attila / AFP Kapás Boglárka három éremmel zárta az Eb-t.

Kapás Boglárka is bronzérmet nyert. 

A 200 pillangót megnyerő úszó, valamint a szám másik magyarja, Késely Ajna sem kapta el jól a rajtot, így ezután lényegében egymással versenyeztek, hogy ki ér oda a dobogóra. Kapás jött ki győztesen ebből a különmeccsből, a 28 éves sportoló 4:06.90 perces idővel lett harmadik, Késely negyedikként, 4:07.42-vel csapott célba.

„Ennél az időnél azért jobbat szerettem volna úszni. Úgy gondolom, maradt még benne, különösen amikor az utolsó ötven méternél még éreztem, mennyire tudok hajrázni. Persze nagyon örülök ennek a bronzéremnek” – nyilatkozta az M4-nek Kapás, aki megjegyezte, nem valószínű, hogy vállalja ezt a számot a tokiói olimpián.

Kapás három éremmel zárta az Eb-t: korábban 200 méter pillangón megvédte címét, a 4×200 méteres női gyorsváltó tagjaként pedig második lett.

Verrasztó Dávid negyedik, Bernek Péter hatodik lett 400 méter vegyesen.

A 32 éves Verrasztó ezt megelőzően sorozatban három Eb-n nyerte a számot és 2010 óta mindig a dobogón volt.

A délelőtti selejtezőből Verrasztó a legjobb, Bernek a második idővel jutott tovább, a rajt után előbbi szinte végig az élmezőnyben haladt. A mindössze 18 éves orosz Ilja Borogyin azonban mellen hirtelen ellépett mindenkitől és végül magabiztosan, junior világcsúccsal diadalmaskodott. Verrasztó az utolsó húsz méterre elfáradt, így végül lemaradt a dobogóról, 4:12.15 perccel, míg Bernek 4:14.33-mal csapott célba.

A magyar úszók összesen 12 érmet szereztek a Duna Arénában, öt aranyérem, három ezüst, négy bronz leosztásban. Ezzel a negyedik helyen végzett Magyarország az éremtáblázaton.

Az utolsó nap eredményei

férfiak:

50 m gyors:
1. Ari-Pekka Liukkonen (Finnország) 21.61 másodperc
2. Benjamin Proud (Nagy-Britannia) 21.69
3. Krisztian Kolomejev (Görögország) 21.73

100 m pillangó:
1. Milák Kristóf 50.18 másodperc
2. Joszif Miladinov (Bulgária) 50.93
3. James Guy (Nagy-Britannia) 50.99
…8. Szabó Szebasztián 51.86

400 m vegyes:
1. Ilja Borogyin (Oroszország) 4:10.02 perc
2. Alberto Razzetti (Olaszország) 4:11.17
3. Max Litchfield (Nagy-Britannia) 4:11.56
4. Verrasztó Dávid 4:12.15
…6. Bernek Péter 4:14.33

4×100 m vegyesváltó:
1. Nagy-Britannia (Luke Greenbank, Adam Peaty, James Guy, Duncan Scott) 3:28.59 perc
2. Oroszország 3:29.50
3. Olaszország 3:29.93

 

nők:

50 m pillangó:
1. Ranomi Kromowidjojo (Hollandia) 25.30 másodperc
2. Melanie Henique (Franciaország) 25.46
3. Emilie Beckmann (Dánia) 25.59

50 m mell:
1. Benedetta Pilato (Olaszország) 29.35 másodperc
2. Ida Hulkko (Finnország) 30.19
3. Julija Jefimova (Oroszország) 30.22

200 m hát:
1. Margherita Panziera (Olaszország) 2:06.08 perc
2. Cassie Wild (Nagy-Britannia) 2:07.74
3. Burián Katalin 2:07.87
…7. Szabó-Feltóthy Eszter 2:10.19

400 m gyors:
1. Simona Quadarella (Olaszország) 4:04.66 perc
2. Anna Jegorova (Oroszország) 4:06.05
3. Kapás Boglárka 4:06.90
4. Késely Ajna 4:07.42

4×100 m vegyesváltó:
1. Nagy-Britannia (Kathleen Dawson, Molly Renshaw, Kathleen Laura Stephens, Anna Hopkin) 3:54.01 perc
2. Oroszország 3:56.25
3. Olaszország 3:56.30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik