A Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön ismertette a 2002-ben a móri Erste Bankban történt mészárlás és a postások sérelmére elkövetett rablássorozat miatt indult eljárások eredményét, annak okán, hogy a rendőrség vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást.
A rendőrség még januárban jelentette be, hogy összefüggés van a móri bankrablás és a postások sérelmére elkövetett rablások között.
Csizner Zoltán, az NNI igazgatóhelyettese csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a móri bankfiók kirablása az azóta a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetben öngyilkosságot elkövető N. László ötlete volt. A férfi vallomásában azt mondta a rendőröknek, hogy a bűncselekményt hárman követték el – egy szerb háborús bűnössel és a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő W. Róberttel – és ő csak gépkocsivezető volt.
A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján azonban egyértelmű, hogy N. László mészárolta le a bankfiókban a nyolc embert és ő a felelős a postások sérelmére elkövetett rablásokért, a veszprémi postásgyilkosságért és a győri gyilkossági kísérletért is.
A rendőrség nem kéri vissza a 25 millió forint nyomravezetői díjat Kiglics Attilától. A móri ügy kapcsán teljesültek a nyomravezetői díj kifizetésének feltételei, az így megszerzett információkat ellenőrizték, és azok értékelésével az ügyészség és a bíróság is egyetértett. A kapott információk nem tartalmaztak valótlan adatot. Indokolatlan lenne visszaperelni, és erre nincs is joggyakorlat – mondta Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóhelyettese.
