Sport

Cseh László nem akar csak azért Tokióba utazni, hogy az ötödik olimpiájára is kijusson

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Cseh László az elért eredmények alapján szeretne eljutni a tokiói olimpiára. Erről az edzője, Plagányi Zsolt nyilatkozott, hozzátéve, hogy az úszó 35 évesen is példamutató szorgalommal és minőségben végzi az edzésmunkát.

Amennyiben Laci az úszásával nem tud bizonyítani a 200 vegyesen, akkor nincs miről  beszélni, mert elúszott az ötödik olimpiai szereplésének lehetősége. A márciusi országos bajnokság nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, ahhoz képest most sokkal jobbnak látom, és nem csak gyorsabbnak, hanem eltökéltebbnek is

– mondta Plagányi az Szpress Hírszolgálatnak.

Kapcsolódó
Olyan számban nyerte első Eb-érmet a szinkronúszó-válogatott, amelyben csak három csapat indult
A csapatkapitány szerint a harmadik helyük értékét igazából a pontszám adja.

Cseh László edzője arról is beszélt, hogy a vizes Európa-bajnokság eredményei alapján ülnek majd le dr. Sós Csaba szövetségi kapitánnyal megbeszélni a jövőt.

„Egyetértek Lacival abban, hogy pusztán csak azért, hogy menjen egy vagy két kört Tokióban, nincs értelme elutazni Japánba. Aminek így csak az lenne a szépsége, hogy Athén, Peking,  London és Rio de Janeiro után sportpályafutása ötödik „ötkarikás” versenyén is rajthoz állhatott.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik