Sport

Betlehem Dávid: „Ötvennyolc kiló vagyok, de száznak számítok”

A magyar váltó harmadikként végzett a nyíltvízi úszók szombati 5 kilométeres csapatversenyében a budapesti vizes Európa-bajnokságon. Az aranyérem az olasz kvartetté lett a hat induló közül, melyek mindegyikét két női és két férfi úszó alkotta.

A Rohács Réka és Betlehem Dávid mellett a női 10 kilométer ezüstérmesét, Olasz Annát és a két rövidebbik férfi távon negyedik és ötödik helyezett Rasovszky Kristófot is felvonultató négyesből a Lupa-tavon rendezett viadalon Rohács kezdett, aki hatodikként teljesítette a rá eső 1250 méteres szakaszt. Őt Olasz váltotta a vízben, és ugyanabban a pozícióban, de a bollyal együtt érkezett a váltóponthoz, ahonnan a magyar csapat harmadik tagjaként a 17 éves Betlehem Dávid, a teljes mezőny legfiatalabbja rajtolt el. Ragyogóan teljesített, felhozta a harmadik helyre a magyar váltót, amelynek befejező embere, Rasovszky hatalmas csatát vívott német és francia riválisával az éremért, miközben az olaszok utolsó úszója már behozhatatlan előnnyel vezetett a trió előtt. Végül Rasovszky német vetélytársától öt tized másodperccel elmaradva, de két tizeddel a francia előtt harmadikként csapott a célba.

Kapcsolódó
Sportlövőbotrány: nem kizárt, hogy Péni és Sidi is bukja az olimpiát
Kedd óta zajlik minden idők legmocskosabb magyar sportügye. Két, amúgy tokiói olimpiára készülő sportlövő, Péni István, Sidi Péter karrierje forog veszélyben. Elmagyarázzuk, mi, hogyan történhetett, és mi várható az ügyben.

Ez a magyar vizes különítmény harmadik érme a budapesti Eb-n Olasz Annának a nyíltvíziek olimpiai távján, 10 kilométeren kiérdemelt ezüstje és a szinkronúszó csapatnak a szombati highlight kűrben szerzett bronza után.

A bronzérem megszerzése után Rohács Réka úgy fogalmazott, hogy már reggel nagyon izgulta, mert tudtam, hogy ez egy jó váltó lehet. „Motiváltuk egymást nagyon, és sikerült is megcsinálni, amit szerettünk volna. Eléggé leadtuk az energiánkat az úszásban, utána pedig teljesen a szurkolásban. Szerintem mindenki kitett magáért, ez egy tökéletes váltó volt!”

Olasz Anna szerint mindenki azt hozta, amit vártak, amit megbeszéltek. „Egészen fantasztikus érzés itthon érmet nyerni. Sokkal jobban izgultam, amikor nem én úsztam, ez talán hallatszik is, mert szépen berekedtem. A vádlimat biztos le kell masszírozni a holnapi huszonötre, de most semmi nem számít, mert leírhatatlanul jó érzés érmesként végezni váltóban.”

A még csak 17 éves Betlehem Dávid hiányolta a szurkolókat. „Teljesen más lett volna ezt átélni a családommal és a barátokkal. De a lényeg, hogy volt egy jó váltónk, egy nagyon jó csapatunk, na meg egy Rasovszkynk! Paltrinierivel kicsit beszólogattunk egymásnak, nagy példakép, de jó vele olykor csipkelődni, hogy ötvennyolc kiló vagyok ugyan, de a vízben száznak számítok” – fogalmazott, mire Rasovszky Kristóf közbevetette: „Megmutattuk neki a csodafegyvert!”

Rasovszky hozzátette, ez a váltó jövőre csak még jobb lesz. „A kisgyerek nő még tíz centit, meg tíz másodperccel gyorsabban úszik, azaz a világbajnokságon már az aranyért megyünk. A célban konkrétan semmit nem láttam, betett fejjel úsztam, tudtam, hogy szoros lesz, hogy közülünk Florain (Wellbrock) a leggyorsabb, de azt is láttam, hogy nincs előttem, úgyhogy csak nyúltam a panel felé, örülök, hogy így sikerült.”

Vízes-Eb,  nyíltvízi úszás, 5 km-es csapatverseny

1, Olaszország (Rachele Bruni, Giulia Gabbrielleschi, Gregorio Paltrinieri, Domenico Acerenza) 54:09.0 perc
2. Németország (Lea Boy, Leonie Beck, Rob Muffels, Florian Wellbrock) 54:18.0
3. MAGYARORSZÁG (Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf) 54:18.5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik