Belföld

Saját élettársával tartatta ki magát egy kiskunhalasi férfi

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség üzletszerű kerítés és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a férfivel szemben, aki kitartatta magát az élettársával és egy másik nővel Kiskunhalason.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi 2019 februárja és 2020 júliusa között futtatta prostituáltként az élettársát és a másik nőt, rendszeres hasznot remélve közreműködött abban, hogy a nők és az  „ügyfeleik” találkozhassanak, illetve hogy a prostituáltak szexpartnerkereső internetes oldalakon hirdessék magukat.

A kerítéssel vádolt férfi többször közvetített is az örömlányok és a „kuncsaftok” között, koordinálta, hogy melyik „vendég” melyik prostituálttal találkozzon. A férfi intézte a nők  internetes hirdetéseit, ingatlanokat biztosított az együttlétekhez, s többször is ő szállította az örömlányokat a találkozókra.

A prostituáltak a férfi és az élettársa kiskunhalasi házában is rendszeresen fogadták az „ügyfeleket”, de előfordult olyan is, hogy a strici Kalocsán foglalt apartmant. A férfi elszámoltatta a bevétellel a nőket, illetve ő határozta meg, hogy a szexuális szolgáltatásokért mennyi pénzt kérjenek. Ha szükséges volt, „területvédelmet” is ellátott: egyszer egy ismeretlen örömlánnyal közölte, hogy ő egy „strici” és burkolt fenyegetés mellett arra hívta fel, hogy Kiskunhalason ne dolgozzon tovább, mert rontja az „üzletét”.

Az egyébként vagyontalan férfi az örömlányok keresményéből élt, kitartatta magát, a prostituáltak futtatásából legalább 1 millió 800 ezer forintos jövedelmet szerzett. A strici jelenleg más bűnügyben jogerősen kiszabott börtönbüntetését tölti. A járási ügyészség letöltendő börtönt és vagyonelkobzást indítványozott vele szemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik