Belföld

Rá sem mert nézni áldozata nővérére és anyjára a kőbányai eladónő megölésével vádolt Cs. Dániel

police.hu
police.hu

Csütörtökön az áldozat édesanyjának, testvérének, és az egyik barátjának a meghallgatásával folytatódott a bíróságon annak a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt Cs. Dánielnek a büntetőpere, aki 2019 nyarán bestiális módon végzett az eladóként dolgozó volt barátnőjével Kőbányán.

A megölt fiatal lány K. Kata egy kőbányai közértben dolgozott eladóként. Szakítani szeretett volna az őt félelemben tartó férfival, azonban az többször is azzal fenyegette, hogy megöli, ha elhagyja. Az ominózus nap a férfi azzal az indokkal ment fel a lányhoz, hogy elvigye a szakítás után nála maradt ruháit. A férfi bement a lakásába és gyakorlatilag szétkaszabolta, végül pedig nyakon szúrta a fiatal lányt.

A mai tárgyaláson kiderült, hogy Kata testvére ma találkozott először személyesen is a húga gyilkosával. Cs. Dániel szinte sokkot kapott, és teljesen lefagyott, amikor meglátta a tárgyalás előtt a folyosón lévő mosdóból kilépő nőt, aki nagyon hasonlított az áldozatára. A férfi azonnal elfordította a fejét, és szinte rá sem mert nézni a nőre és az anyukájára az egész tárgyalás alatt.

A kétgyermekes fiatal anyuka elmondta, hogy Kata nem merte elvinni bemutatni neki a férfit, mert az utálta a gyerekeket. Cs. Dániel egyetértett az elhangzottakkal, mert lelkesen bólogatott, amikor az anyuka a bíróságon erről beszélt. A fiatal nő részletesen mesélt a húga és a férfi szakításának körülményeiről.

Elmondta, hogy amikor a húga közölte Cs. Dániellel, hogy vége a kapcsolatuknak, akkor a férfi visszakérte annak az ágynak és mobilnak az árát, amit neki vett, holott a húga nem is kérte tőle ezeket a holmikat. A testvére ekkor odadobta neki a pénztárcáját, hogy vegye ki belőle a pénzt, erre a férfi kivette a lány teljes fizetését a tárcából, majd magával vitte.

Kata testvére azt is elmondta, hogy a férfi valósággal birtokolta a húgát, és mindig kitalált valamit, hogy ne tudjanak találkozni. Elmondása szerint a férfi nem tűrte el, ha nem adott neki igazat a húga, vagy ellent mert mondani neki. Kiderült, hogy a férfi már korábban is fantáziálhatott arról, hogy megöli a barátnőjét.

K. Kata nővére elmondta, hogy Cs. Dániel pár héttel a gyilkosság előtt elvette a testvére telefonját egy veszekedés során, majd üzenetet írt róla a lány legjobb barátjának, hogy megölte a barátnője macskáját, a húga pedig vérbe fagyva fekszik, de ha nagyon sietnek, akkor még megtudják menteni. Később pedig arról beszélt, hogy a férfi tesztelgette a húgát, és azt mondta neki, hogy azért viselkedik vele csúnyán, mert beleszeretett.

A brutális gyilkosságot elkövető Cs. Dániel végig tagadta a bűncselekmény elkövetését a nyomozati szakban. Azt állította, hogy nem ő, hanem mások bántalmazták Katát. Az ügyészség életfogytiglant kért a férfira azzal, hogy csak 25 év múlva bocsáthassák szabadságra a leghamarabb feltételesen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik