Belföld

Márki-Zay Pétert támogatja a Jobbik a csongrádi előválasztáson

Fülöp Dániel / 24.hu
Fülöp Dániel / 24.hu

„Csongrád megye 4-es számú választókörzetében a Jobbik a legalkalmasabb civil jelöltet támogatja az előválasztáson. Azt az embert, aki az összefogás fegyverével először győzte le a Fideszt, Hódmezővásárhely polgármestereként pedig iszonyatos kormányzati ellenszélben is állja a sarat” – ezekkel a szavakkal jelentette be Jakab Péter, a Jobbik elnöke, hogy a párt beállt Márki-Zay Péter mögé az előválasztáson.

Jakab szerint

ahhoz, hogy 2022-ben legyőzzük a Fideszt, nem elég a pártok összefogása. Az emberek összefogására van szükség. Olyanokéra is, akik nem pártok tagjai, hanem civilek, lokálpatrióták, a közösségükért tenni akaró magyarok. A Jobbik számít a civilekre a kormányváltásban, ez pedig azt jelenti, hogy ők is számíthatnak ránk.

Jakab Péter múlt szombaton jelentette be, hogy Budapest 15. választókerületében a Jobbik az MSZP-s Kunhalmi Ágnest támogatja az előválasztáson. Az MSZP pedig viszonzásul a jobbikos Kálló Gergelyt támogatja a Fejér megye 4-es számú választókerületében.

A Jobbik korábban két LMP-s jelölt mögött sorakozott fel a fővárosban: Csárdi Antalt az 1. választókerületben, Demeter Mártát pedig a 6. választókerületben segítik. Az LMP Szilágyi György jobbikos jelöltet támogatja Budapest 14-es számú választókerületében.

Korábban részletes cikkben számoltunk be róla, hogy a Momentumra többen neheztelnek, ezért Fekete-Győr Andrásék a DK felé tapogatóznak, de az összefogás másik négy pártja is előzetes alkukat köt az előválasztás előtt. A háttérben megy a helyezkedés és a könyökölgetés, ám ez állítólag nem teszi próbára az együttműködést.

Kapcsolódó
Minikoalíciók formálódnak az ellenzéki összefogáson belül
A Momentumra többen neheztelnek, ezért Fekete-Győr Andrásék a DK felé tapogatóznak, de az összefogás másik négy pártja is előzetes alkukat köt az előválasztás előtt. A háttérben megy a helyezkedés és a könyökölgetés, ám ez állítólag nem teszi próbára az együttműködést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik