Belföld

Hullanak a betondarabok a Flórián téri felüljáróból, és ez így is marad

Egyre gyorsabban romlik a Flórián téri felüljáró állaga, de nincs pénz a felújításra.

Időnként gyermekfej nagyságú betondarabok hullanak le a betonszerkezetről, írta a Népszava, ami rendkívül balesetveszélyes teszi az alatt zajló forgalom számára.

A 80-as években felerősödő forgalom gyorsítására épített felüljáró dilatációs szerkezetei, támaszai, fejgerendái és a gerendákat támasztó konzoljai is mind megkoptak mostanra. A fővárosi önkormányzat tájékoztatása szerint a felüljáró ugyan biztonságos, de valóban felújításra szorul.

A felüljáró felújítását már Budapest előző vezetése is szükségesek látta, 2018 decemberében tendert is kiírtak, ám a beérkezett egyetlen ajánlatot drágának találták, ezért a közbeszerzést eredménytelennek nyilvánították.

Most a Népszava kérdésére a fővárosi önkormányzat azt mondta, hogy a híd felújításához közbeszerzést kell kiírni, aminek zajlik az előkészítése. A lap cikkében ugyanakkor arról is írnak, hogy 2019 őszén az akkor még Tarlós István vezette önkormányzat újabb tendert írt ki, amit aztán már Karácsony Gergely hivatalba lépése után bíráltak el. Erre is csak egyetlen ajánlat érkezett, ráadásul ugyanattól a párostól, mint az első, 2018-as, eredménytelennek nyilvánított pályázatra: az A-Híd és a Strabag-MML konzorciuma 2,24 milliárdos ajánlatot tett. Azt nem tudni, hogy ez alacsonyabb-e előző ajánlatuknál, mindenesetre a Közbeszerzési Értesítő alapján a konzorcium 2020 áprilisában szerződést kötött a BKK-val.

A fővárosi önkormányzat hivatalosan nem válaszolt a lap megkeresésére, informálisan viszont arról tájékoztatták a Népszavát, hogy a járvány és a sorozatos kormányzati elvonások miatt jelenleg nincs is pénz a felújításra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik