Belföld

TGM nyílt levélben szólít fel az ATV bojkottjára

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu
A filozófus szerint „megbocsáthatatlan” az, amit a Klubrádióval tettek. A MÚOSZ-elnök szerint már minden rádió egy hullámhosszon van a kormánnyal.

Tamás Gáspár Miklós azt írja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (rajta keresztül az Orbán-kormány) méltánytalanul, a jog szellemével, betűjével ellentétesen fosztotta meg a Klubrádiót a 92.9 MHz-es frekvenciától. A filozófus botrányosnak tartja azt is, hogy a Media1 szerint a Klubrádió régi frekvenciáját, a 95.3-at a Karc FM kapja.

TGM a Klubrádió honlapján közölt nyílt levelében ezúttal azt emeli ki, hogy az ATV csoport – morális értelemben – „rablott holmit” szerzett. Ő maga már szakított az ATV-vel, de most úgy érzi, a közvélemény passzív, meg kell szólalnia, ezért azt javasolja, hogy

a bármilyen értelemben ellenzékiek vagy függetlenek vagy pártatlanok (ez három külön kategória) egységesen bojkottálják az ATV csoport minden médiavállalkozásának minden adását. Az ott dolgozó újságírók és más munkatársak lehetőleg mondjanak föl.

Különösen vonatkozik fölhívása az értelmiségiekre, szakértőkre, közéleti szereplőkre, művészekre. Mint írja, az ellenzéki politikusok helyzete bonyolultabb, nekik létszükséglet a médiaszereplés, de az elveikért néha nekik is áldozatot kellene hozniuk.

Tamás Gáspár Miklós szerint az csak az ATV vezetőire tartozik, ha megváltoztatják politikai nézeteiket, szövetségeseiket. Az viszont „megbocsáthatatlan”, ha együttműködnek az antidemokratikus kormánnyal szakmai-üzleti-politikai vetélytársuk tönkretételében.

Nem is bocsátja meg nekik a még oly fásult és kiábrándult demokratikus magyar közvélemény. Nem lehet ezek után úgy villogni az ATV képernyőjén, mintha nem történt volna semmi.

Szerinte a Klubrádióval ugyanaz történt, mint a Népszabadsággal, a CEU-val, a Magyar Tudományos Akadémiával, az SZFÉ-vel és még számtalan autonóm intézménnyal, ezért aki az ATV-ben nyilatkozik ezentúl, az cinkos lesz.

Egyértelmű, következetes, szívós, hosszan tartó bojkottra van szükség. Legalább addig, ameddig a Klubrádió vissza nem nyeri a frekvenciáját. Vagy még tovább.

Kapcsolódó
Klubrádió: Mitől „táltosodott meg” a Spirit FM?
Németh S. Szilárd szerint így biztosítható, hogy az ellenzéki vélemények is megjelenjenek az éterben.

A kormánnyal egy hullámhosszon

A 168.hu Keljfeljancsi című műsorában a MÚOSZ elnöke azt mondta, aki frekvenciát kap, az gyanakodhat, hogy valami olyat csinál, amivel a kormány vagy a kormánypárt érdekeit szolgálja.

Nem ismerünk a Médiahatóságnak olyan frekvenciadöntését, ami ne közvetlenül a kormány érdekeit szolgálná

– közölte Hargitai Miklós. Amióta a Klubrádió elvesztette a frekvenciáját, „az éterben gyakorlatilag csak olyan rádiók szólnak, amelyek így vagy úgy, de a kormány az üzeneteit tolmácsolják” – tette hozzá. A műsorban Tamás Gáspár Miklós arról beszélt, hogy mindez azért káros, mert Magyarországon még mindig a rádió az egyik leghatékonyabb médium.

Ez egy autós nemzet, egy ingázó nemzet, az emberek órákat ülnek az autóban, és rádiót hallgatnak. A rádió a leghatékonyabb, ott pedig jelenleg az Orbán-féle MTI-nek a politikai közleményeit lehet hallani

– fogalmazott a filozófus.

Az ATV Zrt. vezérigazgatója és a Spirit FM-et működtető egyesület elnöke, Németh S. Szilárd a csütörtökön megjelenő 168 Órának ad nagyobb interjút, addig röviden annyit közölt, hogy miután elnémult a 92.9-es frekvencia, a Spirit FM-t működtető egyesület kérelmet adott be ideiglenes frekvencia használatra.

A Spirit FM egy olyan rádió, ahol a hírműsorokban minden politikai oldal, így az ellenzék is komoly megszólalási lehetőséget kap. Ezzel a demokratikus nyilvánosság szélesedik, ami a közelgő kampányidőszakban kiemelten fontos.

A vezérigazgató jelezte, tiszteletben tartják mindenki véleményét, de azt javasolják, hogy a rádiót tartalma alapján ítéljék meg. Tudatta, a minőségi tájékoztatásról a közönség számára ismerős, tapasztalt szakemberek gondoskodnak.

Kapcsolódó
ATV-vezérigazgató: Ha csicskasors várna ránk, inkább felállnánk
Németh S. Szilárd szerint az Index szerkesztősége viszont picit idő előtt dobta el a gyeplőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik