Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt indított büntetőeljárást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság két férfival szemben, mert felgyújtottak két lakókocsit Debrecenben, a Benedek Mihály utcában.
A helyszíni szemle és a szakértői vizsgálatok megállapították, hogy a tüzet szándékos gyújtogatás okozta. Mint kiderült, a lakókocsiban egy férfi és egy nő tartózkodott, amikor három ismerősük meglátogatta őket. Italozni kezdtek, azonban a vendégek közül a 36 éves T. Tamás és a 37 éves G. József számon kérték egy régi sérelmüket az őket vendégül látó 44 éves férfin.
![Brutálisan összeverték a vendéglátójukat, majd rágyújtották a lakókocsit a társaságra 1](https://s.24.hu/app/uploads/2021/04/n4365310-660x495.jpg)
A vita egészen addig fajult, hogy a két férfi brutálisan megverte a férfit, majd a magatehetetlenül fekvő áldozatukra, valamint a velük együtt érkező barátjukra és az 58 éves nőre gyújtották a lakókocsit. Az összevert férfit az időközben hazaérkező lakótársa húzta ki a lángoló trélerből, majd kisegítette a még bennmaradt két bajbajutottat is. Az orvosi vélemények alapján a 44 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett a bántalmazás következtében.
![Brutálisan összeverték a vendéglátójukat, majd rágyújtották a lakókocsit a társaságra 2](https://s.24.hu/app/uploads/2021/04/dscn0946-660x495.jpg)
A debreceni rendőrök még aznap beazonosították és elfogták a feltételezett elkövetőket, akik részletes beismerő vallomást tettek a gyanúsítotti kihallgatásuk során. A Hajdú-Bihari Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette a két debreceni lakost, az ügyben eljáró nyomozási bíró pedig el is rendelte a letartóztatásukat.