Nagyvilág

Orbán Viktor meggátolta a V4-ek keményebb fellépését Oroszországgal szemben

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Közös, Oroszországot elítélő nyilatkozatot fogadtak el hétfőn a visegrádi négyek, azonban a Lengyelország által megfogalmazott keményebb fellépést Orbán Viktor magyar miniszterelnök meggátolta – írta az Euractiv.

A Lengyelország által megfogalmazott eredeti szöveg felszólította volna Oroszországot a Németországgal összekötő Északi Áramlat 2 gázvezeték beruházásának leállítására, valamint markáns fellépést szorgalmazott volna Ukrajna és Fehéroroszország mellett, Moszkvával szemben. Ehelyett azonban – a cikk szerint – végül egy rövidebb nyilatkozatot fogadtak el, amelyben kiállnak Csehország mellet, és elítélik az illegális és erőszakos cselekményeket, amiket orosz ügynökök követtek el. Továbbá kinyilvánították, hogy nem tűrik az Európa megosztására irányuló hasonló cselekményeket.

A közös kiállásra azután került sor, hogy nemrég kiderült, hogy feltehetően két orosz ügynök tehető felelősség egy 2014-es lőszerraktár-robbanás Csehországban, amely két halálos áldozatot követelt. A csehek szerint az orosz titkosszolgálatok aktív műveletének volt eredménye a detonáció, nem pedig baleset.

Kapcsolódó
A Szkripal-mérgezés orosz gyanúsítottjai állhattak a cseh lőszerraktár 2014-es felrobbantása mögött
Épp akkor jártak Csehországban, amikor a két emberéletet követelő robbanás történt.

A történtek miatt kiutasítási hullám indult Oroszország és a V4 országai közt is. Lengyelország a múlt héten három, Moszkva öt diplomatát minősített persona non gratának. Szlovákia pedig a csehekkel való szolidaritásra hivatkozva küldött haza három diplomatát. Magyarország csak szóban állt ki a csehek mellett. Orbán Viktor például jelezte, hogy a Csehek mellett van, ám azt nem írta bele Facebook-posztjába, hogy az orosz-cseh krízis miatt foglalt állást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik