Tech

Különleges szuperholdat láthatunk a napokban

A héten lesz látható az év első két szuperholdja, az égitest látszólag 14, illetve 30 százalékkal tűnik majd nagyobbnak – írja az IFLScience. Az eseményt az angol nyelvű sajtóban gyakran hívják rózsaszín szuperholdnak (Pink Supermoon), az elnevezés azonban félrevezető.

Mimi Ditchie Photography / Getty Images

A Hold nem tökéletes körben kering a Föld körül, ez pedig azt jelenti, hogy pályáján mozogva hol közelebb, hol távolabb kerül bolygónkhoz. A legközelebbi pontot perigeumnak, a legtávolabbit pedig apogeumnak nevezik. A Hold magyar idő szerint április 27-én, 17:22-kor éri el perigeumát, ekkor 357 378 kilométerre jár majd – az átlagos távolság nagyjából 384 ezer kilométer. Az esemény épp egybeesik a teliholddal.

A közelség miatt a hold nagyobbnak és fényesebbnek fog tűnni.

A szuperhold kifejezés valójában nem hivatalos csillagászati fordulat, a szót 1979-ben alkotta meg Richard Nolle asztrológus. A rózsaszín hold kifejezés sem hivatalos, és még csak nem is utal az égitest színére. A megnevezés állítólag az amerikai hagyományokból, talán az őslakosoktól eredeztethető, és a tavasszal nyíló virágokra utal.

Telihold magyar idő szerint április 27-én, 5:31-kor lett. A rózsaszín szuperhold ezt követően két-három napig lesz látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik