Élet-Stílus

Egy társkereső oldal buktatott le egy férfit, aki részt vett a Capitolium feldúlásában

Nem győzött dicsekedni azzal, hogy eljutott egészen a szoborteremig.

Csütörtökön letartóztatták New Yorkban Robert Chapmant, aki tevékeny részt vállalt az Egyesült Államok Capitoliumának januári ostromában, írja a BBC.

A férfi arca több kamerafelvételen is jó kivehető, a kézrekerítéséhez végül mégis az kellett, hogy ő buktassa le saját magát, méghozzá a Bumble nevű társkeresőn. Nem elég, hogy az oldalra feltöltött egy olyan képet is, amin az épület belsejében pózol, de egy felhasználónak, akivel matchelt, még el is dicsekedett azzal, hogy ő is kivette a részét a dúlásból, és eljutott egészen a szoborteremig.

Pechjére a másik személy továbbította az üzenetet az FBI munkatársainak, akik hamarosan le is tartóztatták a férfit, akinek garázdaság és az állami tulajdon megrongálása miatt kell felelnie.

A hatóságok eddig közel négyszáz embert kerítettek kézre, akik valamilyen formában részt vettek a Capitolium január 6-i ostromában, továbbá bíznak abban, hogy még további körülbelül száz embert felelősségre tudnak vonni.

Kapcsolódó
A QAnon hívők már ott tartanak, hogy Greta Thunberg is ott volt a Capitolium ostrománál
Ő az egyik leggyakrabban képernyőre kerülő zavargó. Állítólag.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik