Élő Belföld

Orbán Viktor: A következő hat hét döntő lesz

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI
A miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorának adott interjút.

Orbán optimista

A teraszdíjak eltörlését nem bízhatták az önkormányzatokra, mert Orbán szerint rosszak a tapasztalatok ezen a téren. Elnézést kért az önkormányzatoktól. A teraszok újranyitásával kapcsolatban úgy fogalmazott: „Én nagyon optimista vagyok.”

Kapcsolódó
Karácsony örül, hogy Orbán végre eltörölte a teraszdíjat, miután a főváros ezt már februárban bejelentette
A teraszok bérleti díjának elengedését február 8-án jelentette be a Fővárosi Önkormányzat.

Készül az új költségvetés, 5000 milliárd megy a gazdaság újraindítására

Szerencsére Magyarországon egységes kormány van, máshol, ahol koalíciók kormányoznak, ott törékenyebb az egység. A kereskedelmi és iparkamara folyamatos konzultációban van a kormánnyal, ahogy a szállodások és a vendéglátósok szervezetei is. A teraszok kinyitása szimbolikus lépés lesz, a régi életünk egy darabját kapjuk vissza.

Már készül a jövő évi költségvetés, amely Orbán szerint az újraindítás költségvetése lesz. 5000 milliárd forintot fordítanak majd a gazdaság újraindítására, és a miniszterelnök szerint több új munkahely jön majd létre, mint amennyi megszűnt a járvány miatt. Orbán ennek látja a „költségvetési lábát”.

Szóba került az oltásellenesek büntetőjogi szankcionálása

A miniszterelnök szerint vannak a kormányoldalon, akik büntetőjogi eszközökkel lépnének fel az oltásellenesek ellen, de ő ezt eddig visszatartotta. A nyugati országokban is van vita, de az arról szól, hogyan segítsenek az embereknek. A magyar baloldal viszont azzal foglalkozik, hogyan árthatnának a kormánynak.

Azért szaporodtak el az oltásellenes hangok a baloldalon, mert ha a következő hat hétben sikerül beoltani az embereket, akkor kint vagyunk a bajból – mondta Orbán.

A baloldal hozzájárul a járvány elhúzódásához

Ha valakiben bizonytalanság van az oltással kapcsolatban, forduljon a háziorvosához, ő fog tudni segíteni. Most dolgoznunk kell, ezért az elemzés későbbre marad – mondta Orbán, de szerinte nincs olyan egyetlen országban sem, mint Magyarországon: a hazai baloldal szerinte folyamatosan olyan politikát folytat, ami a járvány elhúzódását eredményezi. A miniszterelnök szerint a kormány most nem politikai testület, hanem a védekezést irányító operatív törzs.

A baloldalon időnként „eszement dolgokat” tapasztalnak – mondta Orbán, aki szerint az ellenzék a hatalom megszerzése érdekében szórakozik emberek életével.

A következő hat hét döntő lesz

A miniszterelnök elmondta: 3 145 592 ember, közülük 1,3 millióan már a második dózist is felvették. A következő hat hét döntő lesz, meg tudják duplázni a beoltottak számát, szerinte május végére vagy júniusra „kint vagyunk a vízből”. A 65 év feletti regisztráltak közül mindenkit beoltottak, akit el tudtak érni.

Eddig 4 millió 219 ezer ember regisztrált. A legnagyobb közbizalom a mi falunkban az orvos iránt volt – mondta a miniszterenök, szerinte ezért építik az oltási rendszert a háziorvosokra. Ez sok munka és nagy felelősség, de nekik van meg a tudásuk és a terepismeretük.

Senki sem ússza meg, fel kell venni az oltást

Fontosnak tartom, hogy az időseket beoltottunk – mondta Orbán. Mindenkit, akit regisztrált és el tudták érni. Nagyon kicsi elmaradás van, annak is technikai oka van. Kialakult egy olyan képzet, hogy azt hiszik az emberek: lesz egy helyzet, amikor már elég ember be van oltva, kialakul a nyájimmunitás, és neki már nem kell, mert megússza. Ez Orbán szerint nem igaz, mindenkinek be kell oltatnia magát.

241 beteg halt meg az elmúlt 24 órában

Orbán a friss számokat ismertetve azt mondta: az elmúlt 24 órában meghalt 241 beteg, viszont már 10 ezer alá csökkent a kórházban ápoltak száma. Jelenleg 1117 fő szorul gépi lélegeztetésre.

A lakosság fele a fordulópont

Orbán szerint közel vagyunk ahhoz, hogy a felnőtt lakosság több mint fele vagy beoltott vagy már átesett a betegségen, ez teszi lehetővé a nyitás megkezdését.

Két gyerek szorul lélegeztetésre

Az iskolák nyitása nehéz kérdés, a közvélemény megosztott, a gyerekeiket természetesen féltik az emberek, mondta Orbán Viktor. Szerinte a számok azonban azt mutatják, hogy a közel 10 ezer kórházban ápolt betegből 27 14 év alatti gyermek van, közülük ketten szorulnak lélegeztetésre.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik