Nagyvilág koronavírus

Nagy-Britannia: az 50 év felettiek mindegyike megkapta az oltást, vagy van időpontja

MTI/AP/Telegraph/Dave Thompson
MTI/AP/Telegraph/Dave Thompson

Nagy-Britanniában az 50 évesnél idősebb korosztályok és a legveszélyeztetettebb lakossági csoportok mindegyik tagja már vagy megkapta a koronavírus elleni oltást, vagy van időpontja az oltás beadására – közölte kedden a brit kormány.

A Downing Street bejelentése hangsúlyozza, hogy ezt a kitűzött határidő előtt sikerült elérni, ugyanis a kormányzati tervekben az szerepelt, hogy ezek a lakossági csoportok április 15-ig jussanak hozzá a vakcinához.

A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (JCVI) által még tavaly összeállított elsőbbségi lista élén az idősotthonok lakói és gondozóik mellett a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók álltak, majd időrendi sorendben a 75, a 70, a 65, a 60, az 55, végül az 50 éven felüliek következtek.

Boris Johnson brit miniszterelnök keddi nyilatkozatában a nagy-britanniai oltási kampány hatalmas jelentőségű mozzanatának nevezte, hogy teljesült a JCVI által kijelölt összes kockázati csoport oltási terve. Johnson hozzátette: Nagy-Britannia most már elindulhat annak a célnak a teljesítése felé, hogy július végéig a teljes brit felnőtt lakosság részesüljön a koronavírus elleni oltásban.

A londoni kormányfői hivatal kiemelte, hogy az első és a második dózisokkal együtt csaknem 40 millió adagnyi vakcinát adtak be a december 8-án indult tömeges oltási kampány kezdete óta, és a következő napokban megkezdik az 50 éven aluliak értesítését arról, hogy jelentkezhetnek oltási időpontért.

Nagy-Britanniában jelenleg az Oxford/AstraZeneca-vakcinát, a Moderna oltóanyagát és a Pfizer/BioNTech-oltást használják.

Tegnap megnyitották a brit kocsmák teraszait:

Kapcsolódó
Ilyen képeket is régen láthattunk: megteltek a brit kocsmák teraszai
Hétfőn jelentősen lazítottak Nagy-Britanniában a kijárási korlátozásokon.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik