Sport

Lövőbotrány: Sidi Péter szerint az elnök tájékozatlan

KOVÁCS TAMÁS / MTI
KOVÁCS TAMÁS / MTI

Sidi Péter hétvégén a komáromi lőtéren, klasszikus versenykörülmények között a Duna Kupán vett elégtételt az őt Újdelhiben ért vélt, vagy valós sérelmekért. Az Európa-bajnokságra is válogató 50 méteres, három testhelyzetes verseny döntőjében két tizeddel utasította maga mögé vetélytársát Péni Istvánt.

Kapcsolódó
Nem zavarja a balhé a sportlövőbotrány két főszereplőjét
Bármilyen furcsa ellentmondásnak tűnik is, ez így van jól.

Úgy látszik azonban az sem nyugtatta meg a világ- és Európa-bajnok sportlövőt, hogy a kettejük vitáját eredményező eszköz, az úgynevezett nehezékként használt bipod alkatrész nélkül is remekül ment neki a lövészet, mert azt követően, hogy múlt szerdán honlapunknak exkluzív interjút adott, kedd reggel egy újabb levelet juttatott el szerkesztőségünkbe, amelyben még mindig az újdelhi világkupa magyar sportbotrányát taglalja.

Kapcsolódó
Hogyan jutottak odáig a magyar sportlövők, hogy az egész világ előtt lejárassák magukat?
Hétfőn délben ült össze a Magyar Sportlövő Szövetség elnöksége, hogy felelőst keressen és megfelelő büntetésről döntsön minden idők egyik legfurcsább magyar sportügyében.

A „Nem céllövöldében vagyunk” című levélben ellene folytatott „rágalomhadjáratról és a félrevezetésről” ír, továbbá bizonyítékkal támasztja alá ártatlanságát, amivel feltett szándéka, hogy tisztázza a nevét.

A furcsa módon nem keddi, hanem április 5-dátummal kelt levélben azt állítja:

  • Akaratlanul lett főszereplője Újdelhiben a botránynak.
  • A Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) általa nagyra tartott elnöke, Nagy György az indiai eset óta lépten-nyomon nyilatkozik, ám ezek a megnyilvánulások féligazságokkal vannak tele, amelyeket reményei szerint csupán a tájékozatlanság, nem pedig a rosszindulat szült.
  • Szerinte Nagy a nevezés témakörben vagy nem ismeri a szabályokat, vagy csak arra törekszik, hogy rossz színben tüntesse fel, akár hazugság árán is, mivel a nevezést az ISSF felé nem ő, hanem bizonyítottan a magyar szövetség adta le már jóval a verseny előtt, amit bizonyít a 2021. március 15-i hivatalos nevezési lista is.

 

Sidi állítása szerint technikailag is lehetetlen, hogy egy versenyző nevezzen, mert az ISSF nevezési rendszere zárt, amelybe csak a tagszövetségek kijelölt embere léphet be és adhat le nevezést. „Innentől kezdve nem kérdés, hogy nem Sidi Péter nevezte be a csapatot, és nem utólag. Az elnök sajnálatosan tévedett ebben a kérdésben” – állítja.

Sidi egy „sportszerető testnevelő tanár” a magyar szövetségbe eljuttatott levelét is elküldte szerkesztőségünknek, amelyet szerinte Nagy György elnök azzal a megjegyzéssel továbbított az elnökségi tagoknak, hogy „oka van feltételezni, hogy a leírtak Sidi Péter tollából származnak”, ahelyett, hogy „odafigyelt volna annak tartalmára”.

Sidit mindezek fényében nagyon bántja, hogy miközben nem ő hozott szégyent Magyarországra, mégis ő van célkeresztben.

Levelét azzal zárja, hogy „üdvözítő lenne, ha a magyar lövészsport vezetése is hasonlóképpen gondolkodna, és nem kellene az edzések mellett a fegyelmi határozat megfellebbezésével, nyilatkozatokkal, a nevem, becsületem tisztázásával foglalkoznom.”

Kapcsolódó
Sportlövészet: az elnök sajnálja, hogy Sidi Péter a sajtón keresztül üzenget
Nagy György nem ért egyet az újdelhi világkupa magyar botrányának egyik főszereplőjével

Ajánlott videó

Olvasói sztorik