Otthon koronavírus

A koronavírus miatt már a reggeli zuhany sem a régi

Getty Images
Getty Images

Egy gyors zuhany munka előtt? Többé nem, mondják a litván főváros lakói, akik más emberekhez hasonlóan az elmúlt egy évben átálltak az otthoni munkavégzésre, írja a Reuters.

Vilnius vízszolgáltatója a napokban közölte, hogy a 220 ezer háztartást magába foglaló statisztikájuk szerint a lakosság inkább már a késő délelőtti órákban megy fürödni.

A meleg víz fogyasztása munkanapokon békeidőben reggel 6 és 8 óra között a legmagasabb, tehát munkába menet előtt, de mostanra már délelőtt 10 és 11 óra közé tehető a csúcs. Ez egyértelműen a járvány miatt van

– mondta Gerimantas Bakanas, a cég vezérigazgatója.

Hozzátette, mivel rengetegen dolgoznak otthonról, már nem ébredés után azonnal zuhanyoznak.

Litvániában decemberben lépett életbe a legutóbbi zárlat. Az üzletek, éttermek és irodák zárva tartanak, az iskolákban online oktatást vezettek be.

Rimgaudas Leonavicius, aki feleségével és három gyermekével él Vilnius történelmi negyedében, a lapnak arról beszélt, megváltoztak a szokásaik.

Felébredünk, elkészítjük a reggelit a gyerekeknek, dolgozunk valamennyi a gépeinken, és mi csak ezután étkezünk majd zuhanyzunk le 10 óra magasságában

– fogalmazott.

Bár a statisztikák csak Litvániára vonatkoznak, a tendenciák alighanem világszerte hasonlóan alakulnak.

Kapcsolódó
Ezt az 5 hibát kerüljük el zuhanyzás közben
Érdemes megfogadni a bőrgyógyászok tanácsait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik