Közélet koronavírus

A kínai külügyminiszter vakcina-nacionalizmussal vádolta meg a fejlett országokat

ANADOLU AGENCY
ANADOLU AGENCY
Vang Ji kínai külügyminiszter "vakcina-nacionalizmussal" vádolta meg a fejlett országokat egy hétvégi interjúban, amelynek a szövegét a kínai külügyminisztérium hétfőn tette közzé hivatalos internetes oldalán, számolt be az MTI.

Vang szerint a világ népességének 16 százalékát kitevő fejlett országok a globális koronavírus elleni oltóanyag-állomány 60 százalékát vásárolták fel. Hozzátette: egyes fejlett országok mostanra már a lakosságuk két-háromszorosa számára elegendő vakcinakészletet halmoztak fel, miközben számos fejlődő ország súlyos oltóanyaghiánnyal küzd.

A kínai külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök tavaly májusban, a WHO közgyűlésén megígérte, hogy a kínai fejlesztésű oltóanyagokat globális közkinccsé teszik. Ennek az ígéretnek megfelelően Kína immár több mint 80 országnak és 3 nemzetközi szervezetnek adományozott vakcináiból, több mint 40 országba exportált oltóanyagokat, és tíznél több országgal folytat együttműködést a vakcinák fejlesztése és előállítása terén.

A kínai külügyminisztérium február elején közölte, hogy Kína 10 millió adagot biztosít saját fejlesztésű koronavírus elleni oltóanyagaiból a COVAX vakcinaelosztó kezdeményezés számára. Megfigyelők szerint ugyanakkor

Peking a „vakcinadiplomácián” keresztül próbálja elvonni a figyelmet azokról a vádakról, amelyek szerint hiányosságokat tanúsított a járvány kezdeti kezelésében, és nem tájékoztatta időben a koronavírus veszélyeiről a nemzetközi közösséget.

A kínai nemzeti egészségügyi bizottság hétfői tájékoztatása szerint Kínában vasárnapig 139,97 millió dózis koronavírus elleni oltóanyagot adtak be a lakosságnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik