Belföld koronavírus

Jobbik: Legalább a hantás Orbán fejezné már be ezt a felelőtlen hazudozást

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Most zárnunk kell ahhoz, hogy húsvétkor nyithassunk, mondta három héttel ezelőtt a Háry Jánost hetente megszégyenítő Orbán a saját menetrend szerinti propagandaműsorában a Kossuth rádióban. Most ugyanebben a műsorban azt találta mondani, hogy benne nincsenek kétségek, szabad nyarunk lesz, úton vagyunk a szabadság felé. Tehát, ha jól számolunk, akkor a kettő között – testvérek között is – van legalább két hónap

– írta a Jobbik pénteki közleményében.

Kapcsolódó
Később kezdődik a kijárási tilalom, tovább lehetnek nyitva a boltok
Este 7 helyett 9-kor kell zárniuk az üzleteknek, és a vásárlók számát korlátozzák. A részletszabályok délután vagy holnap lesznek meg.

A párt szerint ez az egész kezd ahhoz hasonlítani, amikor a várban a rutinos trükközők „itt a piros, hol a piros?” játékkal verték át és fosztották ki a hiszékeny járókelőket és a jóhiszemű embereket.

De volt itt más is! Azzal most ne is foglalkozzunk, hogy szerinte egy-két nap alatt át lehet oltani az egész országot. Viszont azzal érdemes, hogy februárban Orbán még arról beszélt, hogy ha a kínai vakcinával is elkezdenek oltani Magyarországon, akkor húsvétig 2,5 millió, júniusra pedig 6 millió magyar állampolgár lesz beoltva. A magyar lakosság ellenérzései ellenére több mint egy hónapja el is kezdték – Európában szinte egyedüliként – kínai vakcinával oltani a regisztráltakat

– tették hozzá.

A Jobbik közleményében úgy fogalmaz,

ennek ellenére Orbán ma reggel már arról magyarázott, hogy egyelőre nincs elég vakcina, ezért nem tudunk több embert védetté tenni. Ez mégis hogyan lehetséges? A kínai cimborák meg az orosz haverok lóvá tették Orbánt?

Mint írták, hallgatva Orbánt és összegezve, hogy ez az ember tényleg már a beteges hazudozó kórképét totálisan kimaxolva hétről hétre egymásnak szögesen ellentmondó dolgokat mond, felelőtlenül ígérget, és hihetetlen állításokat tesz, arra gondoltak, hogy

az lenne a minimum, ha már itthon nem nyújtottak semmilyen valódi segítséget a bajba jutott magyar embereknek, hogy legalább a hantás Orbán fejezné már be ezt a felelőtlen hazudozást. Erre éppen ő mondja azt a rádióban, hogy, idézzük: mi azt tehetjük, hogy kellő felelősséggel és rendszeresen tájékoztatjuk az embereket.  Erre már tényleg nem lehet mást mondani, csak azt, hogy Magyarország jelenlegi miniszterelnöke valójában Európa legkomolyabb pozíciójába került „itt a piros, hol a piros” szintű szélhámosa

– zárták a közleményt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik