Sport

„Csak az időnket pazaroltuk” – elmarad a mindenki által várt Tyson-Holyfield bunyó

JEFF HAYNES / AFP
JEFF HAYNES / AFP

Mike Tyson 15 év kihagyás után, 2020 novemberében tért vissza a ringbe egy bemutató mérkőzésen, Roy Jones Jr.-t hívta ki, és ugyan a döntetlennel végződött összecsapás megosztott az embereket – egyeseknek tetszett, mások becsapva érezték magukat –, úgy tűnt, lesz folytatás, ugyanis a korábbi nagy ellenfél, Evander Holyfield is bejelentkezett egy bunyóra.

Nagyon úgy tűnik azonban, hogy ebből a mérkőzésből semmi sem lesz, hiába kapott Tyson egy 25 millió dolláros ajánlatot.

A DAZN sportcsatorna idézte Holyfield csapatának közleményét, ami szerint hiába tárgyalt a két oldal hónapokon keresztül, végül nem sikerült egyezségre jutni.

„Azt hittük, hogy megvan a megállapodás, de Tyson emberei mindent visszautasítottak. Végig jó szándékkal tárgyaltunk, de most úgy érezzük, csak az időnket pazaroltuk” – állt a közleményben.

Kapcsolódó
Nem várt véget ért Tysonék bokszmeccse
Tyson azt mondta, nem egyszeri alkalom volt, a jövőben is folytatni fogja.

Mike Tyson és Evander Holyfield a kilencvenes években kétszer mérkőzött meg egymással, Holyfield először TKO-val nyert, majd hét hónappal később Tysont leléptették, miután kiharapott egy darabot ellenfele füléből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik