Belföld

Ismét akcióba lépett a Pesti úti ámokfutó

police.hu
police.hu

Újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg a Pesti úti ámokfutót. A Fővárosi Főügyészség ismét indítványozta a felfegyverkezve elkövettet rablási kísérlettel gyanúsított 49 éves férfi letartóztatását.

A főügyészség tájékoztatása szerint a férfi múlt csütörtök este a XVII. kerületben lévő Emlék és Gombosi utca kereszteződésében rátámadt egy ismerősére. Kilépett egy bokor mögül, majd kezében egy késsel, rákiáltott a sértettre, hogy álljon meg, különben kitépi a keresztet a nyakából.

Az ismerőse megijedt és elszaladt. A támadója kis ideig követte őt, majd felhagyott a követésével. A nyomozók a rablási kísérlet után elfogatóparancsot bocsátottak ki a gyanúsított ellen, akinek tényleges tartózkodási helyéül egy gépkocsi szolgál. A rendőrök elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki a férfit.

A férfi a pár héttel korábbi korábbi közlekedési bűncselekménye miatt vált ismertté a sajtóban. Február 28-án  úgy vezette az autóját, hogy többször is szándékosan áthajtott a szemközti sávba, és veszélyeztette mások biztonságát.

A főügyészség az ámokfutó letartóztatását kérte a történtek után, de a férfi végül bűnügyi felügyeletbe került azzal, hogy nem hagyhatja el Budapestet és Pest megye közigazgatási területét. A férfi azonban a bűnügyi felügyelet után másfél héttel már rabolni akart. Az ügyészség ezért a férfi jelenlétének biztosítása és a bűnismétlés közeli és reális veszélye miatt ismét indítványozta az ámokfutó letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik