Élet-Stílus

Több ezer pók lepte el egy ausztrál család házát

ABCNews
ABCNews
A Sydney környékén pusztító árvíz elől menekültek.

Az elmúlt hatvan év legsúlyosabb árvize pusztít az ausztráliai Új-Dél-Wales államban, ahol eddig 18 ezer embert kellett kimenekíteni a katasztrófa sújtotta területekről. De nem csak az emberek kénytelenek menekülni az emelkedő víz elől, ahogy azt a Macksville városában élő Melanie Williams is megtapasztalta, amikor pókok lepték el családja otthonát.

A nő az ABC ausztrál televíziónak elmondta:

Ahogy emelkedett a víz, láttam, ahogy a postaláda egyre jobban eltűnik, és akkor észrevettem ezeket a kis fekete valamiket, és arra gondoltam, hogy úristen, ezek pókok. Majd odanéztem a szomszéd kerítésére, és majdnem szívrohamot kaptak. Szó szerint ezrével voltak.

Williams a Guardian Australia című lapnak hozzátette, hogy bár már az is „horrorisztikus” volt, hogy mennyi pók volt a házuk mellett, a szomszédja közölte vele, hogy a garázsban bent kétszer annyi keresett menedéket.

A Sydney Egyetem ökológusprofesszora, Dieter Hochuli az ABC-nek „lenyűgözőként” jellemezte a látvány, emlékeztetve arra, hogy ezek az állatok mindvégig ott éltek „láthatatlanul”, és most csak ugyanazt teszik, amit az embereket. Magasabban fekvő helyekre menekülnek a víz elől.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Doug McLean (@dougaqua)

Hasonló volt a helyzet a közeli Kinchela Creeknél, ahol Matt Lovenfosse-t is pókok serege fogadta, amikor odament a házához, felmérni a károkat.

Kapcsolódó
Az elmúlt hatvan év legsúlyosabb árvizei sújtják Ausztráliát
Eddig 18 ezer embert kellett kimenekíteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik