Sport koronavírus

Minek megszakadni a teniszpályán, ha a vereségekkel is jól lehet keresni

Paul CROCK / AFP
Paul CROCK / AFP

A férfiteniszezők világranglistáján 31. francia Benoit Paire bevallotta, hogy már nem tesz meg mindent a győzelemért, mert az elvesztett mérkőzésekkel is jól keres, írta az MTI.

„Csak az érdekel, hogy minél hamarabb kikerüljek a buborékokból. Most kikaptam Acapulcóban, de jobb is, mert így pár napot élvezhetem az életet Miamiban a következő verseny előtt” – jelentette ki a 31 éves játékos.

Jelenleg nem a tenisz az elsődleges az életemben. Ha valaki megnyer egy 250-es ATP-tornát, 30 ezer dollárt kap. Én már edző nélkül utazom, az első fordulókban erőnyerő vagyok, aztán kikapok, felveszek 10 ezer dollárt, és továbbállok. Akkor miért kellene megszakadnom?

– vetette fel arra utalva, hogy a koronavírus-járvány miatt ideiglenesen átalakított világranglistának köszönhetően gyenge teljesítménye ellenére sem csúszik lejjebb a rangsorban, és a főtáblán indulhat mindenhol.

Egy hete Paire közölte, hogy a pandémia miatt szomorúvá, unalmassá és nevetségessé váltak az ATP-tornák.

A teniszélet augusztusi újraindulása óta a franciák fenegyereke – aki 18. is volt a világranglistán – mindössze két meccset nyert meg, a többi versenyén már az első fordulóban kiesett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik