Kultúra

Drake történelmi rekordot döntött a Billboard-listán

CHRIS DELMAS / AFP
CHRIS DELMAS / AFP

Újabb rekordot döntött Drake. A 34 éves kanadai rapper az első előadó, aki három új felvételével rögtön az amerikai Billboard-lista első három helyét elfoglalta. Drake What’s Next című dala a Billboard 100-as lista első helyén nyitott, a második helyen debütált a Wants and Needs (ebben közreműködött Lil Baby), a harmadikon pedig a Rick Rosszal közös Lemon Pepper Freestyle.

A What’s Next Drake nyolcadik listavezető felvétele, a három új dall az előadó immár negyvenöt top 10-es számmal dicsekedhet. A rapper a triplázásával csatlakozott a Beatleshez és Ariana Grandéhoz: immár három olyan előadó van, amelyik egy időben szerepelt a lista első három helyén.

A legfrissebb listán a negyedik helyre került dal, a Bruno Mars és Anderson Paak-duó, a Silk Sonic Leave the Door Open című dala is most debütált. Ez szintén rekordot jelent, a Billboard hatvanéves történetében most először fordult elő, hogy négy vadonatúj dal áll az első négy helyen.

A listán élre ugrott What’s Next a negyvenkilencedik dal, amelyik a Billboard 100 élén nyitott. A számot március 11-ig 49,1 milliószor streamelték Amerikában, 19 ezerszer töltötték le, a rádiólejátszásokat tekintve pedig 11,9 millió hallgatóhoz jutott el március 14-ig. Drake mellesleg a streaming-listán is megerősítette vezető helyét, immár tíz első helyezett dalával.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik