Orbán Viktor vasárnap reggeli interjújában a Kossuth rádióban is szóba került Kiss Csaba, az erdőkertesi háziorvos, aki nem hajlandó oltani a saját körzetében. A háziorvos az ATV Híradónak azt mondta, több oka is van döntésének, szerinte káosz uralkodik az oltások elrendelésében, mikor kit kell oltani, és ez hétről hétre változik.
Azt se tudjuk, milyen oltóanyagot, és hogyan kellene adni
– fogalmazott, egyúttal hangsúlyozta, hogy kifogásolja, hogy a kínai vakcina engedélyezését még nem hagyta jóvá az Európai Gyógyszerügynökség. „Az összes engedélyezett is tulajdonképpen nem törzskönyvezett gyógyszerkészítmény, tehát majdhogynem ilyen klinikai kipróbálási fázisban vannak, mondta Kiss, aki nem szeretne „gyógyszerkipróbálásokban részt venni”.
A háziorvos egyebek mellett úgy véli, a rendelő nem megfelelő ilyen körülmények között arra, hogy úgy tudjanak oltani, hogy ne a járvány terjedéséhez járuljanak hozzá, hanem a megelőzést segítsék. Mint mondta: két orvos és két fogorvos rendel, a váró pedig valamilyen szinten közös, ráadásul túl kicsi, hogy megfelelő távolságot tartsanak, miközben
Kiss Csaba leszögezte:
Most ha közben ott ülnek tízen, akik be vannak hívva mondjuk egy ampulla Modernára, el lehet képzelni, hogy közöttük terjesztjük a covidot, vagy éppen próbáljuk megelőzni.
A háziorvos arról is beszélt, hogy a tiszti főorvosi szolgálat esetleges szankciókat helyezett kilátásba vele szemben, az önkormányzatnál pedig szó esett arról, hogy felfüggesztik a szerződését.