Nagyvilág koronavírus

Kötelező lesz a távmunka Lettországban ott, ahol ez megoldható

Az iskolákban is lehetővé teszik a szabadban zajló oktatást.

Lettországban a következő hetekben több ágazatban kötelezővé teszik a távmunkát a koronavírus-járvány terjedése miatt – jelentette be a rigai kormány pénteken.

A kabinet úgy döntött, hogy a közszférában, az állami és önkormányzati vállalatoknál, valamint a magánszektor egyes területein dolgozók keddtől nem járhatnak be a munkahelyükre, és otthonról kell dolgozniuk. Kivételt csak a termelő tevékenységet végző vállalatok, és az egyéb, munkahelyhez kötött tevékenységek képeznek.

Az intézkedés célja, hogy csökkentse a fertőzésveszélyt. A döntéssel egy időben szigorodnak a helyi érdekű tömegközlekedés igénybe vételének feltételei. Emellett az iskolákban bizonyos körülmények között engedélyezik az oktatást a szabadban is.

Az 1,9 millió lakosú Lettországban tavaly ősz óta nő a fertőzöttek száma. Az óvintézkedések szigorításának hatására december közepe óta kissé javult a helyzet. Lettországban eddig 93 ezren fertőződtek meg Coviddal és mintegy 1750-en haltak meg a járvány következtében – írja az MTI.

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik