Pótlással kezdjük a vasárnapot, a szombaton pályára lépő görögök földjére utazunk először. A demokráciától a filozófián át a lebilincselő mitológiáig rengeteget köszönhetünk nekik. Mikor gyerekkoromban ott nyaraltunk, és megtudták, hogy magyarok vagyunk, rögtön az akkoriban ott játszó Détárit emlegették, mosolygással és bólogatással kísérve.
Közmondást az épp Krétán tartózkodó segítőinktől kaptunk. Kiejtés alapján leírva: tris laloun kai dio horeyoun – ez magyarul úgy hangzik, hogy hárman dudálnak, ketten táncolnak. A kintiek magyarázata alapján, ennek az értelme az, hogy ha túl nagy a zűrzavar, senki nem érti amit a másik mond. Minket kicsit összezavart, hogy botlottunk olyan interpretációba is, mely szerint ez arról szól, hogy a világ a feje tetejére állt, mert milyen dolog, hogy három ember zenél, kettőnek. De végülis nem mond annyira ellent egymásnak a kettő.
Zenében már nem mertünk más ízlésére hagyatkozni. Egy csöppet időutazásos darabot választottunk, a szám alapjául szolgáló dallam ugyanis a negyvenes években született. A dal egyébként egy férfi siráma arról, hogy a nő, akivel együtt van csak időűzésre használja, és arra, hogy féltékennyé tegyen egy másik férfit, akiért valójában dobog a szíve.
A kolumbiaiak úgy tartják, a felszolgált papayát meg fogják enni. Az ő nyelvükön egyébként kevésbé hangzik bénán, így mondják A papaya puesta, papaya partida. Az értelme meg annyi, hogy ha hagyod magad kihasználni, akkor nem meglepő módon ki is fognak használni.
Ami a dallamok világát illeti, megkímélünk titeket Shakirától, sőt még Juanestől is, aki azzal vált világhírűvé, hogy dalba öntötte, hogy van neki egy fekete inge. Inkább egy kis salsát választottunk, annak ellenére, hogy a dalhoz tartozó videó értelmezése okozott némi fejtörést.
