Albert Einstein (1879–1955) a XX. század egyértelműen legismertebb tudósa, hiszen a relativitáselmélet számos tudományág fejlődéséből részt vállaló elméleti fizikus nevét mindenki ismeri, épp hetven évvel ezelőtt, 1951 márciusában született ikonikus nyelvnyújtós fotója pedig plakátokon, pólókon vagy épp graffitiművészek által meglátogatott falakon tűntek fel.
Családjáról azonban a legtöbben igen keveset tudnak: első felesége, Mileva Marić (1875–1948) például az akkori Magyarország területén – a Vajdaságban fekvő Titelen –, magyar anyától, illetve gazdag szerb ortodox kereskedő apától született, két asszisztense pedig szintén magyar volt: Balázs Nándor (1926–2003) és John G. Kemeny (Kemény János, 1926–1992) a Princetonon dolgoztak mellette.
A magyarokkal való kapcsolata ennyiben azonban nem állt meg, hiszen a zürichi diáktársából lett első feleségétől, Marićtól született legidősebb fia, Hans Albert (1904–1973) egy
A fiú nem lépett szülei nyomdokaiba, hiszen nem a fizika, hanem a mérnöki tudományok érdekelték. 1926-ban építőmérnöki diplomát, 1936-ban pedig doktorátust szerzett, majd két évvel később követte apját a tengerentúlra. Amerikai tartózkodásának első öt évét a US Department of Agriculture-nek szentelte, ahol az üledékek áramlásával foglalkozott. 1943-ban a California Institute of Technology tanári karának tagja lett, majd a háború után lassan elindult felfelé a ranglétrán: előbb docensi, majd professzori, végül pedig professor emeritusi rang állt a neve mellett.
A világ legkülönbözőbb részein tartott szakmai konferenciákon feltűnő – sőt, később épp egy ilyen rendezvényen elhunyt –, a hidrológia fejlődéséért rengeteget tett Hans Albert négy, Frieda Knechttől született gyermeke közül csak kettő, Bernhard (1930–2008), illetve az örökbefogadott Evelyn (1941–2011) élte meg a felnőttkort, így a család bemutatásánál leginkább róluk esik szó, második, ötvenes évei derekán feleségül vett társával azonban csak kevesen foglalkoznak, hiszen közös gyermekük nem született. Kár, hiszen Elizabeth Roboz-Einstein (1904–1995)
Az akkor még negyedrészt magyarok által lakott erdélyi Szászvárosban, a középiskolai tanárként is működő városi főrabbi lányaként született Rosenblüh Erzsébet tízévesen vesztette el édesapját, anyja pedig öt testvérével együtt Nyíregyházára költözött velük.
A fiatal lány tehetsége már tizenévesen egyértelművé vált, hiszen kitűnő érettségivel zárta a szászvárosi Református Kún-Kollégiumban megkezdett, de a nyíregyházi Evangélikus Főgimnáziumban zárt középiskolai éveket.
Hazai továbbtanulása elé azonban a magyar állam gördített akadályt: épp a vizsgái évében, 1920-ben született meg a nyolc éven át érvényben lévő numerus clausus-törvény, ami korlátozta az egyetemek számos szakára felvehető zsidó vallásúak számát. Erzsébet épp ezért a Bécsi Egyetemre felvételizett, ahol előbb summa cum laude diplomát szerzett, majd 1928-ban szerves kémiából doktorált.
A harmincas években egyre erősödő antiszemitizmust saját bőrén érző fiatal kutatónő növénytudósként indította a karrierjét. Egyetemi évei alatt Bécsben a növények biokémiáját tanulmányozta, majd Magyarországra való visszatérése után, 1929-ben pedig az 1894 óta létező Kaposvári Cukorgyár gyári laboratóriumának, illetve talajlaboratóriumának vezetőjévé vált, ahol Vavrinecz Gábor (1896–1979) vegyészmérnökkel egy évtizeden át folytatta a nemzetközi szinten is jegyzett kutatásait, főleg a növényfiziológia, a talajvizsgálat, a bakteriológia, illetve az agrokémia területén – derül ki Rosta István Tudós-emlékhelyek Kaposváron című, 2003-ban megjelent tanulmányából.
Az évről évre egyre erősebbé váló antiszemitizmus, illetve a háború elől a kutatónő 1940-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol mezőgazdasági szakértelme miatt kapott vízumot.
Családja Magyarországon maradt – édesanyja a háború alatt hunyt el, az egyik testvérével, Károllyal, valamint két sógorával a nyilasok végeztek.
Három testvére azonban biztosan túlélte a vészkorszakot: Edit a kommunista hatalomátvétel után Amerika felé indult, és előbb Erzsébet Palo Altóban lévő otthonában, majd a nyolcvanas évek hajnalán egy másik húgával együtt Washingtonban élt, bátyja, Ottó pedig – az Amerikai Magyar Népszava (1979. márc. 16.) szerint – eredeti szakmáját, a közgazdaságtant hátrahagyva egy, szintén a fővárosban működő műszervállalat igazgatója lett.
Az 1940-ben Elizabeth Robozzá vált Roboz Erzsébet a kalifornia Stockton egy burgonya-feldolgozó üzemben nyitotta meg az első tengerentúli laboratóriumát, 1942-ben azonban végleg szakított a mezőgazdasági cégekkel: a California Institute of Technology (Caltech) tudományos segédmunkatársává vált, ahol a holland biokémikussal, a légszennyezettség visszaszorításáért folytatott harc későbbi úttörőjével, a biokémikus Arie Jan Haagen-Smittel (1900–1977) együtt többek közt az aloe verát tanulmányozták.
Rövidesen kutatási munkatárssá akarták előléptetni, a Caltech azonban ekkor még nem nyitotta meg a kapuit a női professzorok előtt, így 1945-től három évre a Wyomingi Egyetem kémia szakának egyetemi docense, illetve kutatóvegyésze lett. 1948-ban elhagyta a Sziklás-hegység által átszelt államot, és visszatért Kaliforniába, ahol a Stanford Egyetem kutatója lett, de ezzel egyidőben az egyetemi kutatóintézet élelmiszer-kutatási laboratóriumában is munkát vállalt.
Karrierjét a következő munkahelyváltása határozta meg: 1952-ben a Georgetown University biokémiai intézetének docensi pozícióját töltötte be. Nem csak orvostanhallgatókat tanított, de az amerikai veteránoknak egészségügyi ellátást nyújtó kórházak egyikében is tartott képzéseket. Itt keltette fel az érdeklődését a változatos idegrendszeri tünetekkel – fizikai, mentális vagy akár pszichiátriai problémákkal – járó sclerosis multiplex, aminek megismeréséből a következő két évtizedben fontos részt vállalt.
A Stanfordra való 1958-as visszatérése – és egyben az újonnan létrehozott Koshland Laboratory of Neurochemistry fejévé válása – után a neurológia és orvosi mikrobiológia docense lett, de alig egy év után elhagyta a kampuszt az otthonához jóval közelebb fekvő University of California kedvéért, aminek Berkeley-ben található kampuszán a hidrogénbomba atyjaként emlegetett Teller Ede (1908–2003) is dolgozott.
Itt találkozott Hans Albert Einsteinnel, aki 1959 júniusában feleségül vette, de itt születtek meg a legfontosabb felfedezései is: az Egyesült Államok állami orvostudományi kutatóügynöksége, a National Institutes of Health (NIH) által támogatott kutatásai során
A felfedezésnek köszönhetően a demyelinizációt eredményező betegségek modellje jóval pontosabbá vált, és megnyílt az út a kísérleti immunoterápiák felé.
Roboz-Einstein és kollégái az amerikai Nemzeti Sclerosis Multiplex Társaság (National Multiple Sclerosis Society) által 1968-ban megítélt kutatóösztöndíjnak köszönhetően azt is felismerték, hogy a myelin bázikus protein agy-gerincvelői folyadékban való koncentrációja
de módszereket dolgoztak ki az immunrendszer egyensúlyát segítő immunoglobinok, illetve glikoproteinek ugyanebből a folyadékból való mérésére is.
Az 1961–1962-ben a Bangkoki Egyetemen két szemesztert töltő Roboz-Einstein a helyi Pasteur Intézetben a veszettség elleni védőoltás beadását követően igen ritkán fellépő agy- és gerincvelőgyulladás (enkefalomielitisz) okait kereste, választott hazájába visszatérve pedig az idegrendszer fejlődésének megértésében, illetve az agyér-elmeszesedés okainak felderítésében és kontrollálásában segítette az orvostudományt.
Roboz és férje tizennégy évet töltöttek együtt. Kapcsolatuknak a nő 1992-ben írt könyve, a Hans Albert Einstein: Reminiscenses of his Life and our Life Together állított emléket.
Az 1995 januárjában, röviddel kilencvenegyedik születésnapja előtt elhunyt, Rosenblüh Erzsébetként felnőtt tudós nevét ma a University of California egy 1982 óta fiatal idegkutatóknak adományozott ösztöndíja, az Elizabeth Roboz Einstein Fellowship őrzi, a kaposvári cukorgyár kiskastélyként emlegetett épületének falán pedig 2002 óta méretes kőtábla emlékeztet rá, noha az egyszerűen csak vegyészmérnökként hivatkozik rá, és a halálozási éve helyett is csak egy kérdőjel látszik.
