Három évvel ezelőtt egy nagybevásárlás során futott el a gazdája mellől Olivia, ám Patty Corbat sosem adta fel a reményt, hogy négylábú kedvence egyszer hazatér.
A dél-floridai Wellington plázájánál eltűnt ebet az elmúlt évek során többen is látták a bevásárlóközpont környéken, de sehogy sem sikerült befogni a rémült állatot. Mint kiderült, Olivia – az eltűnése óta végig – a plázától mindössze 13 km-es körzetben kószálgatott, végül a benne lévő mikrochipnek köszönhetően bukkantak a nyomára.
Patty az elmúlt években elszántan kereste kedvencét, plakátokkal járta folyamatosan a várost, de hiába. Állatmentők azonban a napokban a 11 éves Oliviával állítottak be hozzá. Csapdába csalták ugyanis az ebet, megfürdették, és akkor bukkantak rá a mikrochipre, amellyel már gyerekjáték volt a gazdi beazonosítása.
Ismét együtt – Forrás: Daily Mail
„Felejthetetlen volt az a nap. Nagyon boldog vagyok, hogy visszakaptam” – hálálkodott a nő, aki el sem tudja képzelni, hogyan vészelte át kutyája az elmúlt 3 évet, hiszen senki sem gondoskodott róla. „A chip nélkül sosem kaptam volna vissza Oliviát” – tette hozzá.
Pattynek azért is volt fontos, hogy visszakapta az ebet, mert így legalább majd teljesíteni tudja férje kívánságát. A férfi ugyanis arra kérte a nejét, hogy ha már nem fog élni, gondoskodjon a kutyáról.