Kultúra

Mucsi Zoltánnal emlékezhetünk meg a százéves Trianonról

Animációs dokumentumfilm készült a témáról, a fiatalok megszólítása a cél.

Animációs dokumentumfilm készült Trianonról, amelynek apropóját a békediktátum tavalyi, 100. évfordulója adta. Az alkotók a TV2 Mokka című műsorában nyilatkoztak a projektről, amelynek egyik fő célja, hogy a fiatalok érdeklődését is felkeltse a történelem iránt.

Az elmúlt tíz-húsz évben kevés olyan film készült, ami a fiatalokhoz elhozza úgy a történelmet, hogy nem kell őket lekötözni a kanapéra, hogy mindenképp nézzék végig. (…) Próbáltuk abból az aspektusból nézni a dolgokat, hogy ha mi a Netflix lennénk, hogyan tudnánk csinálni olyan filmet, hogy egy tizenöt éves – ilyen versenyhelyzetben – minket válasszon

– mondta Kurucz Dániel producer, társíró, aki elmondta, hogy az ő filmjük nyelvezetében, zenéjében és képi stílusában is elüt majd a korábbiaktól. A filmben szerepelnek majd archív felvételek, amelyeket animációs jelenetekkel egészítenek ki. A filmet nem kizárólag magyar közönségnek szánják, külföldi történészek is megszólalnak benne, hogy bemutassák, „hogyan jutottunk el Trianonhoz, és mi lett a százéves következménye ennek az egésznek.”

A film narrátora Mucsi Zoltán. Ez a választás részben szintén a fiatalok megszólítását szolgálja, mondta a kreatív producer, Meruk Marcell, aki hozzátette: mindketten hatalmas rajongói Jancsó Miklós filmjeinek és a Kapa-Pepe párosnak, így személyesen is nagyon örültek, hogy Mucsi vállalta a felkérést. A beszélgetésből nem derült ki egyértelműen, hogy pontosan mikor és hol lehet majd megnézni a filmet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik