Kultúra ismeretlen budapest

Színházként is jól működne a Dob utcai trafóház

Google Maps
Google Maps
A tér egyre kisebb részét foglalják el gépek, az üresen álló terület hasznosítása azonban még várat magára. Egy 2006-os diplomaterv erre javasolt egy lehetséges megoldást.

A budapesti elektromos hálózatnak az elmúlt száz évben – az elektromos áramot használó lakások, illetve a különböző gépek számának meredek növekedése miatt – egyre nagyobb igényeket kellett kielégítenie, így újabb és újabb transzformátor-állomásokra volt szükség.

A folyamatosan fejlődő, minden építészeti korszak lenyomatát őrző fővárosban a Kádár-kor hajnalán bukkant fel legutóbb a kérdés, ami jókora fejtörést okozott:

milyen épületekkel oldják ezt meg?

A tervezők folytathatták volna a Román testvéreknek a Markó utcában sikerre vitt ötletét, miszerint az ipari épületnek illeszkednie kell a szomszédaihoz, a modern építészet azonban egyáltalán nem ezt diktálta.

Kapcsolódó
Mit rejt a villámkezű férfi ágyékkötője?
A mindkét kezében villámot tartó belvárosi szobor nem épp úgy készült el, ahogyan ma láthatjuk.

A kérdés megoldására 1962-ben az Építésügyi Minisztérium és a Nehézipari Minisztérium közösen írt ki tervpályázatot, az azonban nem hozott egyértelmű sikert:

A pályázat célja volt olyan megoldásokat keresni, amelyek figyelemmel a világszínvonalra és a hazai műszaki adottságokra, korszerű, gazdaságos, esztétikai szempontból is megfelelő transzformátor-állomások létesítését teszik lehetővé a lakóterületeken. A bírálóbizottság az első díjat nem adta ki, de a rendelkezésre álló 70 ezer forintot teljes összegében díjazásra és megvételekre fordította. Egyenként 16 ezer forinttal díjazták rangsorolás nélkül Mentler Gyula, Rimanóczy Gyula, Iszak Lajos, illetve Bach Ivánné, Tófalusi Tamás, Léstyán Ernő pályaműveit. Egyenként 11 ezer forintért megvásárolták Bach Ivánné, Tófalusi Tamás, Tiry György, illetve Zsingor Ádám, Kövesdi Endre, Czigler Mihály, Somos László terveit

– olvasható a Magyar Nemzet 1963. június 11-i számában.

A hosszú névsorból végül Léstyán Ernő nyerte el a megbízást, munkája nyomán pedig megszületett a nemrég a Meininger Hotellel csúnyán zárójelbe tett Csarnok téri (1965), a Dob utcai (1968), illetve Katona József utcai (1970) állomás.

A tervező

A fiatalon magát atlétaként, vízilabdázóként, jégkorongozóként, illetve kézi- és kosárlabdázóként is kipróbáló – kosarasként a főiskolai világbajnokságon is részt vevő, sőt, a MAFC játékosaként magyar bajnokká váló – Léstyán Ernő (1925–1994) 1952-ben szerezte meg az építész diplomáját. Előbb a 23. számú Állami Építőipari Vállalat (1952–1954), majd a Nógrád Megyei Építőipari Vállalat (1954–1956), végül pedig az Erőmű- és Hálózattervező Vállalat (ERŐTERV) alkalmazásában állt.

 

Az ERŐTERV színeiben előbb tervezőként, majd osztályvezetőként működő – tovább lépni MSZMP-tagság híján nem tudó, a pártba belépni pedig nem kívánó – Léstyán munkáját 1967-ben a legrangosabb hazai építészeti kitüntetéssel, az Ybl-díjjal ismerték el „a hazai energiaelosztás építészete, s különösen a Csarnok téri fogadóállomás épületének tervezése terén elért eredményeiért”.

 

Életművéről ma nem létezik összefoglaló munka, de a három transzformátorház mellett a Kelenföldi Hőerőmű egyik bővítése, a paksi új lakótelep iskolája (1979), illetve a gödi transzformátor-állomás vezénylőépülete (Mézes Jánossal, 1969) is a nevéhez kötődik.

Az egyszerű tömegekből létrejött, az utcavonalaktól visszahúzott épületeken csak a legszükségesebb nyílások látszanak, az előregyártott elemek köré helyezett vörös téglaburkolatukkal pedig az elmúlt öt évtizedben Budapest városképének fontos részeivé váltak.

A Katona József utcai állomás a Katona József utca felől.
Vincze Miklós / 24.hu A Katona József utcai állomás a Katona József utca felől.

Az óriási téglatestek elfogadása azonban azóta sem történt meg, pedig azok a hazai modern építészet funkcionális, felesleges feltűnést egyáltalán nem kereső tagjai, monotonitásukat pedig csak az eredetileg egybefüggő szalagablakok, szellőzők, illetve néhány kiemelkedő ablak és szervízerkély törik meg.

Talpalatnyi zöld

A Dob utcai épület mellé az építés folyamán parkot terveztek, hiszen ez oldotta volna a szigorúságát. A tervek azonban nem váltak valóra: a Rumbach Sebestyén utcai oldalon autók parkolnak, és a Dob utcai front tövében is rendezésre lenne szükség.

A Csarnok téren a hotel építése előtt parkoló állt az épület tőszomszédságában, nagy mértékben rontva a Kiskörút, illetve Vásárcsarnok felől érkezőket fogadó képet. A tér túlsó oldalán néhány éve ugyan park született, de a trafóház közvetlen környezetének képét ez nem változtatta meg.

A Csarnok téri trafóház 2009-es távlati képe a Google utcanézetéből.
Google Maps A Csarnok téri trafóház 2009-es távlati képe a Google utcanézetéből.

Az építéskor még nehéz és nagy gépekkel teli állomások épületeiben az idő múlásával – a gépek méretének zsugorodása következtében – egyre több hely szabadult fel, ezek kihasználása azonban hosszú ideje várat magára.

Ezt a problémát kívánta feloldani Fröhlich Nóra 2006-ban, a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetében született diplomamunkája, ami

színházi funkciót adott volna a Dob utcai óriásnak.

Galéria
A Dob utcai transzformátorház főhomlokzata az átadás évében

A fiatal tervező stúdiószínpadként és kísérleti műhelyként gondolt az épületre (amiről belső fotók itt láthatók), nyomatékosítva a kísérleti jelzőt, hiszen olyan működő teret kívánt létrehozni, amiben a díszlet maga a tér és az ember.

A projekt kidolgozása során Fröhlich a földszintre, a színpad alá helyezte volna a kiszolgáló funkciókat, amiket összekapcsolt volna a homlokzati üvegsáv előtt végig futó, attól néha távolabbra rugaszkodó közlekedővel.

Fröhlich Nóra / Atelier Fröhlich A Rumbach utca felől látható állapot 2006-ban – a helyzet azóta sem változott számottevően.

Ezek a funkciók zongoraszerű felbontást követtek volna: a déli részbe (a „bal regiszter”) került volna  a ruhatár, a pénztár, a mosdó, illetve a közönség számára elérhető helyek, míg az északi oldalon (a „jobb regiszterben”) a színpadot kiszolgáló helyiségeknek szorított volna helyet.

Fröhlich Nóra / Atelier Fröhlich A színház látványterve a Rumbach Sebestyén utca felől látható bővítéssel.

Az előadásoknak otthont adó emeleti tér alakját természetesen az épület nyújtott téglatest alakja határozta volna meg, így az építész a tribünszínpadot vélte ideális megoldásnak. A kamaraszínház-jelleget hordozó 8×5,3 méteres színpad fölé meredek – a Várszínház térszituációja által inspirált – lépcsőn, két oldalról elérhető közösségtér tornyosult volna, érdekes helyzetet generálva, hiszen a nézőtéren ülők így nem csak a darabot, de egymást is jól látták volna.

Fröhlich Nóra / Atelier Fröhlich Fröhlichnek két ötlete is volt a belső térre: ezek egyike a Dob utca felé néző homlokzathoz idomult volna, a másik pedig az épület teljes szélességét kihasználta volna.

A kültéri színpadról is álmodó diplomamunka szerint

a színpadi jelenetektől függően számtalan módon használható terem tér- és helyzetszituációra kíván ösztönözni, melynek segítségével a díszletet akár a kialakuló furcsa és egyben érdekes térszituációk válthatnák fel.

Fröhlich Nóra / Atelier Fröhlich

A legfelső szinten – fokozatosan összekapcsolódva a lenti terekkel – kapott helyet a Fröhlich által parazitaként emlegetett tér, melyben nem az ember és az általa alkotott, illetve változtatott térszituációk, hanem a geometria, a távolságok, a torz helyzetek, illetve az eltúlzott kint-bent szituációk dominálhattak volna.

Az építész a transzformátorházban lévő idegen formát a külsőben is érzékeltetni akarta – így született meg a közlekedő ötlete, amit a tervezés során a közlekedési irányok feltérképezése formált.

Fröhlich Nóra / Atelier Fröhlich Makett-tanulmány a közlekedőhöz

A PARASITE névre keresztelt projekt terve a harmadik emeleten két szolgálati lakást is rejtett, hatszintes eredeti épület

groteszkségét az épület eredeti célját szolgáló épülettömeg kontrasztja jelentette az elektromos áram súlytalanságával. Ezen kontrasztból kiindulva jött létre az épület új színházi funkciója, melynek formavilága – irányelvként – az épülethomlokzaton és belsejében végig futó »parazita« forma képez, melyet bejárva, az adott térszituációkból az ember-társadalom viszonyára asszociálhatunk.

Fröhlichet a munkájában a témavezetője, Mátrai Péter segítette. Az akkor huszonnégy éves tervező munkáját a diplomabizottság az Archiprix-díjra is jelölte. A 2001 óta kétévente megrendezett, Hollandiában életre hívott versenyen a világ legjobb építészeti, város- és tájépítészeti diplomaterveit keresik.

Fröhlich Nóra diplomája megszerzése után Goldfinger-ösztöndíjat kapott, majd a University of Edinburgh College of Arton tanult tovább, disszertációját pedig 2008-ban a kelet-európai posztszocialista iparvárosok, illetve iparnegyedek revitalizációs lehetőségeiről írta. 2015 óta a Technischen Universität Wien tanáraként működik, párhuzamosan pedig saját építészirodáját, az ATELIER FRÖHLICH-et is vezeti, ami St. Pöltenben gyönyörű minimalista villát (2014) tervezett, Bécsben pedig többek közt egy magánrendelő (2017–2018), egy fodrászszalon (2017) és egy fitneszstúdió (2014), illetve számos lakás belsőépítészeti munkáiért felelt. Utóbbi munkákat a helyi örökségvédelmi szervekkel szoros együttműködésben tervezte, épp úgy, mint a jelenleg futó két nagy projektjét: a bécsi Operaház volt próbatermeinek, illetve a Tiroli Nemzeti Bank Bécs I. kerületében álló fiókjának átépítését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik