Tech

Egy csontrákból gyógyult orvosasszisztens az egyik civil, aki az űrbe mehet

AFP
AFP

Csontrákból gyógyult orvosasszisztenst visz magával az űrbe Jared Isaacman. A SpaceX magán űripari vállalkozás egy űrrepülésére az amerikai milliárdos a saját maga mellé szóló további három jegyet jótékony célra ajánlotta fel, az egyik jegyet Hayley Arceneaux kapja – írja az MTI a St. Jude Children’s Research Hospital hétfői bejelentése nyomán.

A milliárdos február elején jelentette be, hogy 200 millió dollárt (59 milliárd forintot) fog gyűjteni a jegyek révén a kórháznak, az összeg felét ő maga állja. Isaacman az egyik jegyet a St. Jude-nak ajánlotta fel. A 29 éves nő egykor maga is a kórház páciense volt, tavaly vették fel asszisztensi pozícióba. Ő lesz a legfiatalabb amerikai az űrben – két évvel fiatalabb, mint repülése idején a NASA eddigi csúcstartója, Sally Ride volt.

Arceneaux  várhatóan az év végén utazhat az űrbe Isaacman és két (egyelőre még ki nem választott) másik szerencsés civil társaságában. Arceneaux lesz ráadásul az űrben az első protézissel élő személy is: tízéves korában kapott egy titániumrudat a bal combcsontjába. Bár sántít és esetenként fájdalmai vannak, ez nem akadályozza meg abban, hogy a Crew Dragon fedélzetén a csapat orvosi tisztjeként az űrbe repüljön.

A rák ellen vívott harc igazán felkészített erre az útra. Keménnyé tett, de megtanított arra is, hogy minden váratlan lehetőségre készen álljak és haladjak előre”

– mondta Arceneaux. Kiemelte, szeretné megmutatni a fiatal pácienseknek és más ráktúlélőknek, hogy „a határ még csak nem is a csillagos ég”.

Isacmaan az űrcsapat további két tagjának kilétét várhatóan márciusban jelenti be. Egyiküket a St. Jude számára ebben a hónapban adakozók közül választja ki, másikuk egy olyan vállalkozó lesz, aki Isaacman pennsylvaniai Shift4Payments cégének ügyfele.

A Földet megkerülő Inspiration4 misszió a SpaceX hétfői közlése szerint még idén elkezdődik. Ez lesz az első olyan űrutazás, ahol egyik résztvevő sem profi asztronauta. A legénység űrhajós kiképzést kap, sürgősségi vészhelyzeti képzésen, valamint részleges és teljes szimulációkon vesz részt – közölte a SpaceX.

Az utazás végén a Crew Dragon puha landolással érkezik meg Florida közelében. Azt, hogy a 3-4 napos űrutazásért mennyit fizetett, Isaacman nem árulta el.

Kapcsolódó
Egy amerikai milliárdost juttat az űrbe Elon Musk
A különleges küldetés 2021 végén indulhat.

(Kiemelt képünkön: Jared Isaacman.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik