Tudomány

Egy amerikai milliárdost juttat az űrbe Elon Musk

Odd ANDERSEN / AFP
Odd ANDERSEN / AFP

Föld körüli útra viszi az Elon Musk vezette SpaceX Jared Isaacman amerikai milliárdost – írja a Space.com. A 37 éves vállalkozó és pilóta lesz az Inspiration4 nevű misszió parancsnoka.

A Crew Dragon típusú űrhajón hivatásos asztronauták nem tartózkodnak majd, Isaacman a másik három helyet eladományozza.

Musk szerint ez lesz az első olyan orbitális misszió, melynek legénysége kizárólag magánszemélyekből fog állni. A küldetéshez a Resilience nevű űrhajót használják majd, a kapszula a Crew-1 misszió keretében szállított űrhajósokat a Nemzetközi Űrállomásra, ahol jelenleg is dokkol.

Kapcsolódó
Elindult a SpaceX űrhajója
A Crew Dragonon négy űrhajós utazik.

A Resilience 2021 végén indulhat útnak Isaacmanékkel, a Crew Dragon 2-4 napot tölthet el az űrben, végül pedig az óceánban fog landolni. Musk kiemelte, a küldetés részleteit még ki kell dolgozni.

Isaacman bízik benne, hogy a misszióval inspirálhatja az embereket. Az üzletember szerint a küldetés egy lépés a jövő felé, amelyben bárki vállalkozhat a csillagok felfedezésére, az Inspiration4-nak ugyanakkor földi célja is van. Az utazással a memphisi St. Jude Gyermekkórház számára gyűjtenek adományokat, amely többek között a rák ellen folytat küzdelmet. Isaacman a háromból két helyet az intézménynek adományozott, az egyik ülésben a kórház egyik dolgozója utazik majd, a másikat pedig egy adománygyűjtés után, tombolával fogják kisorsolni. A negyedik hely egy szerencsés vállalkozóé lesz, aki használja az új Shift4Shop nevű e-kereskedelmi platformot.

Musk szerint a Inspiration4 meghatározó a SpaceX történetében. Mint mondta, a hasonló küldetések eleinte nagyon drágák lesznek, idővel viszont csökkenhetnek a költségek, a világűr pedig egy nap bárki számára elérhetővé válik majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik