Belföld

Kényszervallatás a Kármán-ügyben?

Kényszervallatás gyanújával rendelt el nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség ismeretlen tettesek ellen, mert a múlt pénteken elrabolt és bántalmazott újságírónő fiát állítólag atrocitások érték a kihallgatása során – értesült a Népszabadság a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől.

Morvai Attila a lapnak elmondta: a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) átiratot küldött az ügyészségnek arról, hogy Kármán Irén, valamint szerzőtársa, Labancz Ferenc egykori rendőrségi nyomozó olyan kijelentéseket tettek a sajtóban, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a rendőrség meg nem engedett módon hallgatta ki az újságírónő 16 éves fiát.

Kármán és Labancz azt állították, hogy a rendőrségen azt kérdezték a fiútól, nem ő rúgta-e hasba az édesanyját, illetve nem verte-e meg baseballütővel. A rendőrség, bár visszautasította, hogy a tanúként kihallgatott fiút fenyegették, zaklatták volna, vagy bármire is rá akarták beszélni, még az előtt tájékoztatta a hallottakról az ügyészséget, hogy a fiú törvényes képviselői panaszt vagy feljelentést tettek volna a történtek miatt – írja a Népszabadság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik