Nagyvilág

Orbán Viktor: Ha magyarnak születtél, akkor küldetésed is van

Orbán Vikor / Facebook
Orbán Vikor / Facebook
A visegrádi országok (V4) felelőssége, hogy Európa jövője érdekében megvédjék a kontinenst a külső támadásokkal és a belső birodalomépítési törekvésekkel szemben, valamint fenntartsák "hazáink és nemzeteink önállóságát" - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent írásában, amelyet az MTI szemlézett.

A kormányfő A V4-ek betöltik hivatásukat címmel megjelent cikkben aláhúzta, Közép-Európának történelme során nemcsak szerepe, de hivatása is volt mindig, de „ezt a tényt a térség szovjet megszállása 1990-ig eltakarta a szemünk elől”. „Beszűkítette a perspektívánkat és lekötötte az erőinket, hogy megszabaduljunk a kommunistáinktól, s a megszálló szuronyok eltűnése után oda juttassuk őket, ahová valók. Minél messzebbre a kormányzati hatalomtól, be a történelmi bűnök iskolai példatárába, gyermekeink és unokáink okulására, hová vezet, ha nemzeti eszmények és a keresztyén tanítások megszívlelése nélkül próbálja valaki felépíteni a jövőt” – fejtette ki a miniszterelnök.

A kormányfő rámutatott, az unión belüli nehéz viták a migrációról, a demográfiai helyzetről, a családok szerepéről, a nemzeti kultúra és a multikulturalizmus konfliktusa ismét ráirányítják a figyelmet Közép-Európa történelmi hivatására. Hangsúlyozta, „a magyar fölfogás szerint Közép-Európa az a terület, amely a németek és az oroszok földje között található”, a V4-országok pedig vitán fölül Közép-Európa magterületét alkotják.

Mi, magyarok mindig is azt gondoltuk, hogy nemcsak úgy egyszerűen megszülettünk a világra. Ha magyarnak születtél, akkor küldetésed is van. Küldetésed túlmutat önmagadon, európai horizontú és jelentőségű

– írta Orbán Viktor.

Orbán Viktor írásában rámutatott, a közép-európaiak értik, hogy a harmónia az ellentétek feszültsége és összecsengése, és nem egyformaságot, nem az egyhangú tagolatlanságot jelenti. „Innen fakad a magyarok és a többi függetlenségre törekvő közép-európai nép hivatása” – fűzte hozzá. Hangsúlyozta, az európai egyensúly és stabilitás titka és föltétele évszázadokon át a nemzeteket összefoglaló szellemnek, a keresztény európai kultúrának a védelme volt minden Európán kívüli támadással szemben, bástya és pajzs kifelé, és a sokszínűség védelme, a független nemzetek fölé kerekedni akaró, hegemóniát célzó törekvések elleni védelem befelé.

Európai élet után vágyakozó népvándorlási hullámok

A miniszterelnök leszögezte, „ebben az európai helyzetben a magyarok számára világos, miben áll európai hivatásunk”. „Bevinni a közös európai értéktárba a meg nem alkuvó antikommunista hagyományt, a nemzetiszocializmus bűnei és tanulságai mellé odatenni a nemzetközi szocializmus bűneit és tanulságait. Felmutatni a keresztény társadalmi tanításokra épülő politikai és társadalmi rend szépségét és versenyképességét. Megértetni elsősorban francia barátainkkal, hogy Közép-Európában létezik olyan keresztény társadalomszervezési modell, amely Tanításokon alapszik, és független a személyes hit meggyengülésétől, megbillenésétől is. Fenntartani a biztonságos belső-európai területeken élő népek figyelmét a külső veszélyek iránt. Emlékeztetni, hogy a népek hullámzása a Mediterráneumban, amit jól ismerünk a történelemből, most éppen felénk tereli a dagályt, s ezek a hullámok felcsaphatnak egészen Skandináviáig” – sorolta Orbán Viktor.

A kormányfő hozzátette, hogy „a megjelenő migránstömegek valójában európai élet után vágyakozó népvándorlási hullámok, amelyekkel szemben elődeink mindig teljes odaadással védekeztek”.

A nem védekezés valójában megadás, és teljes civilizációs átváltozás lesz a következménye, ahogy az Európa déli és keleti peremén, a Balkán szomszédságában élő népek már láthatták közvetlen testközelből is

– írta.

Orbán Viktor arra is felhívta a figyelmet, hogy „emlékeztetni kell magunkat arra, hogy bármilyen felvilágosult birodalom építőiről legyen is szó, megrontják Európa szellemét, s így végül mindig ellentétes eredményre jutunk”. A miniszterelnök írása végén kitért arra is, „ezekben a nehéz és bonyolult kérdésekben közöttünk, a visegrádi országok között is lehetnek különbségek”.

„Bizonyosan különböznek a történetfilozófiai hangsúlyok, eltérőek lehetnek a más országok iránt táplált szimpátiák és ellenszenvek, sőt időnként a geopolitikai relációk értelmezése is mutathat eltéréseket” – fejtette ki, hozzátéve, „az is bizonyos, hogy nemzeteink átérzik felelősségük súlyát, amelyet Európa jövőjéért viselnek: megvédeni a külső támadásokkal szemben és megvédeni a belső birodalomépítési törekvésektől, fenntartani hazáink és nemzeteink önállóságát”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik