Tech

Elérte az arab űrszonda a Marsot

Megérkezett kedden a vörös bolygóhoz az Egyesült Arab Emírségek első Mars-szondája – írja az MTI. Az űreszköz hét hónapon át tartó útja során 494 millió kilométert tett meg. Az Amal (Remény) nevű szonda 22-44 ezer kilométeres magasságban köröz majd a Mars körül, és az égitest légkörét, illetve időjárási jelenségeit fogja vizsgálni.

Az Amal az arab világ első bolygóközi missziója.

Az űreszköz a Boulderi Coloradói Egyetem közreműködésével készült, és egy japán űrközpontból bocsátották fel. Az Egyesült Arab Emírségek az ötödik ország, amely sikeresen küldött szondát a vörös bolygóhoz. Az állam a Mars-programjával is igyekszik fejleszteni tudományos és technológiai képességeit, illetve csökkenteni függőségét a kőolajtermeléstől. Az Egyesült Arab Emírségek azt tervezi, hogy 2117-ig kutatókat telepít a Marsra.

Pixabay

„Újra létrejött a kapcsolat a Remény űrszondával. A Mars körüli pályára állás  befejeződött” – közölte Mohamed bin Rasid az ország űrközpontjának (MBRSC) munkatársa. Korábban Mohamed bin Rasid al-Maktum sejk, dubaji uralkodó, az emírségek alelnöke arról beszélt, hogy a sikeres műveletnek 50 százalék az esélye. „Ez az univerzum legtávolabbi pontja, ahová arabok eljutottak történelmük során. Célunk, hogy reményt adjunk minden arabnak, hogy képesek vagyunk versenyezni a világ többi részével” – tette hozzá. A pályára álláshoz az űrszondának el kellett égetnie a fedélzetén lévő üzemanyag mintegy felét, hogy le tudjon lassulni, ne repüljön túl.

Az Egyesült Arab Emírségek idén ünnepli megalapításának 50. évfordulóját. Az ország Mars-missziója eddig mintegy 200 millió dollárba került.

Hamarosan két másik űrszonda is eléri a Marsot: a kínai űreszköz várhatóan szerdán áll pályára, a NASA marsjárója pedig február 18-án landol. Mindhárom űrszondát nagyjából egy időben indították útnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik