Sport

Fucsovics őrületes meccsen ejtette ki a háromszoros Grand Slam-győztes Wawrinkát

William WEST / AFP
William WEST / AFP

Fucsovics Márton ott lesz az Australian Open harmadik fordulójában, miután

ötszettes mérkőzésen kiejtette a 17. helyen kiemelt Stan Wawrinkát. A közel négyórás meccs legvégén rövidítés döntött.

A 29 éves magyar játékos az első játszmában még nagy csatában verte háromszoros Grand Slam-győztes ellenfelét, majd a másodikban elég simán 6-1-re. A következő szettben elveszítette az adogatását a legelején, ez a brékelőny pedig elég is volt Wawrinkának, hogy szépítsen, majd a negyedikben elég magabiztos játékkal egyenlítsen.

A mindent eldöntő felvonásban Fucsovics 5-3-ra, majd 6-5-re is vezetett, de végül a rövidítés döntött. Wawrinka itt 6-1-es és 8-4-es előnyben is volt, majd volt három mérkőzéslabdája, de egyiket sem tudta kihasználni, Fucsovics Márton így fordított és továbbjutott.

Két napja volt a 29. születésnapom, de most kilencvennek érzem magam, nagyon elfáradtam

– kezdte értékelését mosolyogva.

Kapcsolódó
Wawrinka: Fucsovics megérdemelte a győzelmet
Elismerően nyilatkozott a magyar teniszezőről a háromszoros Grand Slam-bajnok.

„Hihetetlen buzdítást kaptam az itteni magyaroktól, emellett erős voltam mentálisan és fizikálisan is. Sokat vagyok a konditeremben, nagyszerű csapatom és erőnléti edzőm van, rengeteget tréningezünk, ennek az eredménye ez a siker. Ami Stant illeti, tudtam, hogy visszajön a harmadik szettben, nagyon kemény ellenfél és persze háromszoros Grand Slam-bajnok is” – így Fucsovics, aki végül elárulta, hogy a melbourne-i a kedvenc GS-versenye:

Kétszer nyolcaddöntőztem is, és most is élvezem a pillanatot no meg a napfényt, otthon ugyanis lezárások vannak, és esik a hó.

A következő körben a 14. kiemelt Milos Raonic lesz az ellenfele.

Babos kiesett

Babos Tímea kikapott az orosz Anasztaszija Potapovától az ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójában szerdán, ezzel kiesett.

A mérkőzésen a szaratovi ellenfél 3-0-val kezdett, majd lendületes játékkal 5-2-re ellépett, és egy második semmire elvett adogatással lezárta a 29 perces nyitójátszmát. A folytatásban a soproni teniszező 1-1-nél brékelt, majd 3-1-nél ismét bréklabdája volt, de nem tudott élni vele. Potapova erőre kapott, és 2:4-ről sorozatban négy gémet hozva besöpörte a szettet és a meccset is, amely 1 óra 18 percig tartott.

Australian Open, 2. forduló (a 32 közé jutásért)

férfiak:
Fucsovics Márton-Stan Wawrinka (svájci, 17.) 7-5, 6-1, 4-6, 2-6, 7-6 (11-9)

 

nők:
Anasztaszija Potapova (orosz)-Babos Tímea 6-2, 6-4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik