Belföld

Elfogták a férfit, aki halálra verte élettársát, majd holttestét egy dögkútba dobta

Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint megölte az élettársát és a holttestét egy dögkútba rejtette - közölte a Budapest Környéki Törvényszék vasárnap az MTI-vel.

A férfi 2020 novemberében egy szóváltás után nagy erővel lefejelte élettársát, majd az ájult asszonyt addig bántalmazta, míg az bele nem halt a sérüléseibe. Az elkövető a holttestet egy takaróba csavarta, a lakóhelye közelében egy állati tetemeknek ásott gödörbe rejtette, és állati maradványokkal, gallyakkal befedte. A bántalmazás annyira brutális volt, hogy az áldozatnak szinte minden csontja eltört.

A Pest-Megyei Rendőr-főkapitányság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanújával nyomoz a férfi ellen, akit a gyanúsításban szereplő, kiemelkedő súlyú bűncselekmény bizonyítottsága esetén a bíróság akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhet.

A férfi több mint két évtizede külföldi állampolgárként, magyar lakcímkártyával és tartózkodási engedéllyel egy Pest megyei település önkormányzatának tulajdonában lévő szolgálati lakásban él. Az ügyészség szerint lakhatási, személyi és családi körülményei miatt szabadlábon hagyása esetén fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye, ezért kérték a legsúlyosabb kényszerintézkedés, a letartóztatás elrendelését.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója a távmeghallgatás útján megtartott ülésen meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását március 7-ig. A döntést az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezett, így a végzés nem végleges, de végrehajtható – közölte a törvényszék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik