Tudomány

Ronda meglepetéseket tartogat a február

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Az elmúlt héten hőmérsékleti szempontból hazánk kettős képet mutatott. Észak-keleten jóval hidegebb volt, mint a középső és nyugati tájakon, a viszonylag hideg idő ellenére az országos átlag még így is némileg az átlag fölött alakult. Ebből adódóan a csapadék is színes képet mutatott, hótól az esőig volt minden, ami télen csak hullhat. Vasárnap aztán egy markáns hidegfront vetett véget az összevisszaságnak, hétfőn mindenhol mínuszokra ébredtünk.

Ezzel azonban néhány napra véget is ért a tél, erős felmelegedés vette kezdetét, csütörtökön akár már 16 fokot is mérhetünk

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.

Tavasz, aztán megint tél

A héten napról napra egyre melegebb lesz, sokat süt majd a nap, eső csak elvétve fordulhat elő. Csütörtök, péntek magasságában a főváros térségében is 12-13 fokos maximumokra készülhetünk, nem túlzás azt mondani, február első hete igazi tavaszias időt hoz.

De ez még nem jelenti azt, hogy hátat fordítottunk a télnek, sőt. A későbbiekben Nyugat-Európa térségéből egy markáns mediterrán ciklon indul kelet felé, amely várhatóan február 9-én hoz újabb, jelentős lehűlést a Kárpát-medencébe.

Az Agronaptár.hu hosszabb távú előrejelzése alapján nagyjából 4-5 napig éjszakai mínuszokban lesz részünk, a hőmérséklet napközben sem haladja meg a 2-3 fokot. Csapadékra is számíthatunk, ám ennek ma még sem eloszlását, sem halmazállapotát nem lehet előre jelezni. A meteorológus megfogalmazása szerint olyan, mint Toldi eldobott malomköve: tudjuk, hogy messzire megy, nagyot üthet, de azt még nem, „kit hogyan talál meg”.

A jövő hét vége táján ismét egy mediterrán ciklon hoz jelentős, ám ellenkező előjelű változást: újra erősebb felmelegedésre számíthatunk.

Extrém változások

A hullámvasúthoz hasonló változatosságot a stabilan fennálló meridionalitás okozza. Az észak-déli légköri hullámok hatására hirtelen, gyakorlatilag átmenet nélkül váltakozik a meleg, déli, és az északi, hideg áramlás. Most épp a meleg oldalán vagyunk, mintha március lenne, de rövidesen az északi „bugyra” visszahozza a telet. A gyors és extrém ingadozásokról itt írtunk bővebben az Óriáshullámok teszik kaotikussá a magyarországi időjárást című cikkünkben.

A február eredendően még kőkemény téli hónap, egyelőre viszont úgy tűnik, ezt csak a hónap közepe fogja hozni, a második fele enyhének ígérkezik. A jelenlegi modellek alapján azonban idén is hiába várjuk a tavaszt a naptár alapján, a meridionalitás sokáig kitart még, és március elején ismét északi hideg beáramlása látszik.

Bár ez még messze van ahhoz, hogy nagy beválási eséllyel beszélhessünk róla, de kiválóan példázza a klímaváltozás hatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik