Belföld

Az OVB negyedelte a tisztasági csomagot

Az MSZP-nek a politikai közélet tisztaságával foglalkozó húsz népszavazási kérdése közül ötöt hitelesített, tizenötöt pedig elutasított az Országos Választási Bizottság (OVB) szerda késő estébe nyúló ülésén.

Az OVB 8-2 arányban hitelesítette azt az MSZP-s népszavazási kérdést, amely szerint a pártok a központi költségvetésen kívül csak természetes személyektől fogadhatnának el támogatást.

Szintén hitelesítették 8-2 arányban azt a kérdés, amely szerint az országgyűlési képviselői tisztség összeférhetetlen lenne a polgármesteri tisztséggel. Ugyancsak átengedték – 7-3 arányban – azt a kezdeményezést, amely megszüntetné az országgyűlési képviselők elszámolási kötelezettséggel nem terhelt költségtérítését. Hitelesítették 9-1 arányban az állami vezetők rendszeres vagyongyarapodási vizsgálatáról szóló kérdést is.

Elfogadták 6-4 arányban azt a kezdeményezést is, amely a jogszabályban meghatározott munkakört betöltő köztisztviselők esetében rendszeresen vagyongyarapodási vizsgálatot írna elő.

A testület által elutasított kezdeményezések elleni kifogás többségében az egyértelműség hiánya volt. Így például, az a hat MSZP-s kérdés, amelyek arról szólnak, hogy a közpénzekből finanszírozott egyedi támogatásokból ne részesülhessen egy bizonyos kör, például az előkészítésben, a döntés meghozatalában résztvevők, valamint az állami vezetők, azok közeli hozzátartozói, és a tulajdonukban álló gazdasági társaságok.


A tagok egyhangú döntéssel nem hitelesítették azt az öt szocialista kezdeményezést sem, amelyekben törvényjavaslatok számai szerint tettek fel kérdéseket. Többekközt a pártfinanszírozás átláthatóvá tételéről, az állami vezetők javadalmazásának átláthatóságáról, illetve a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságával összefüggésben. A testület szerint így nem értelmezhetőek a kérdések, nem várható el az állampolgártól, hogy ő bogarássza ki, melyik törvényről van szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik