Tech

Visszatért a halálból a trumpisták közösségi oldala

Getty Images
Getty Images

John Matze, az amerikai szélsőjobb által előszeretettel használt Parler közösségi oldal vezérigazgatója üzenetet hagyott az ismét aktívvá tett doméncímen, ami ugyan a még fennálló technikai nehézségekre hivatkozva nem aktív, de már az élet jeleit mutatja. Matze üzenete arra utal, hogy hamarosan visszatérhet a felület. A Parler mobilverziói továbbra sem elérhetők a digitális alkalmazásboltokban.

Ennek előzménye, hogy a Capitolium ellen január hatodikán elkövetett ostrom után az Apple és a Google eltávolította alkalmazásboltjaiból a Parler app elérését, kiemelve, hogy a platform nem tesz eleget az erőszakra buzdító tartalmak terjesztésének megelőzése érdekében. A közbiztonság rendkívül valós kockázatára hivatkozó Amazon intézkedése nyomán pedig január 10-től gyakorlatilag teljesen elérhetetlenné vált a platform tárhelyszolgáltató hiányában.

A Parler felhasználóinak egy jelentős részét a Twitterről kitiltott internetezők adják. A sajtóhírek szerint az amerikai kongresszus ostromának több résztvevője is ezen a szolgáltatáson keresztül kommunikált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik